Tíz hasznos unaloműző a munkahelyen

Vágólapra másolva!
A főnök szabadságon, az ügyfelek nem pörögnek, a napi feladatok megoldásához pedig nem kell nyolc órás munka. Gyakori helyzetkép ez az irodai világból a nyári szabadságolási időszakban. A munkaidőt azonban valahogyan ki kell tölteni. Miként lehet hasznot húzni az üresjáratokból?
Vágólapra másolva!

1. Iratok rendszerezése

Mindig az a papír dokumentum nincs meg, amelyik éppen kellene, méghozzá gyorsan. Valószínűleg sokaknak ismerős ez a helyzet, ahogy éppen egy szerződést, megrendelőlapot vagy más iratot próbálunk megtalálni az irodai akták végtelen forgatagában. A nyári uborkaszezon jó alkalom lehet arra, hogy a kollégákkal együtt mappákba rendszerezzük az iratokat, amelyeket célszerű témánként és időrendben is sorba tenni. Ezt garantáltan értékelni fogja a főnök.

2. Fájlok rendezgetése

Ugyanez a probléma a számítógépen is. Amikor gyorsan kell dolgozni, nincs mindig idő arra, hogy átgondoljuk, melyik dokumentumnak melyik mappában lenne a legjobb helye, hol tudjuk a leggyorsabban elérni. Éppen ezért tanácsos átnézni újra rendszerezni a könyvtárakat, illetve a számítógép "asztalán" levő ikonokat.

3. Adatbázisok frissítése

A nyári holtszezonban lehetőség nyílik arra, hogy leellenőrizzük azoknak a cégeknek és part5nereknek az elérhetőségeit, akikről már régen nem hallottunk. Amellett, hogy frissíthetjük az esetlegesen megváltozott adatokat kapcsolatápolásra is jó módszer a hosszú ideig hallgató ügyfelek és partnerek felkeresése.

4. Névjegykártyák adatainak bevitele

Sokakkal előfordult már, hogy egy-egy rendezvényen értékes névjegykártyákat gyűjtöttek, aztán azok hónapokig hevertek az íróasztal-fiókban. Amikor aztán igazán szükség lett volna egy-egy mobilszámra, e-mail címre, már "felszívódtak". Vigyük be az összes névjegykártya adatát a számítógépbe.

5. Szakmai tudás frissítése

Az év többi részében sokszor nincs idő és energia a szakmába vágó folyóiratok és fórumok olvasgatására, pedig ez a legtöbb terület esetében elengedhetetlen a szakmai fejlődéshez. Ilyenkor érdemes elővenni az utolsó néhány számot az adott szakfolyóiratból, vagy visszaolvasni a szakmai fórumokon is, hogy friss legyen a tudásunk.

6. Szakmai konferenciák áttekintése

Az ősz a szakmai konferenciák egyik fő szezonja. Érdemes egy kis időt rászánni és gyűjtést készíteni azokról a rendezvényekről, amelyek időpontja már ismert. Így, amikor itt lesz az ideje, csak át kell futni és könnyű lesz eldönteni, hogy hova érdemes elmenni és ott mit érdemes megnézni. Ezzel kapcsolatban nyugodtan egyeztethetünk a főnökkel is, jó eséllyel értékelni fogja a kreatív ötletet és a lelkesedést.

7. Online nyelvtanulás

A nyelvtudás frissen tartása minden munkavállalónak fontos. Így nem cselekszünk haszontalanul, ha munkahelyi feladat híján online nyelvi teszteket töltünk ki, külföldi újságcikkeket olvasunk, kiírjuk és megtanuljuk az ismeretlen szavakat. Már napi 15-20 perc nyelvgyakorlás hasznot hozhat.

8. Önéletrajz frissítése

Egy üres óránkat azzal is kitölthetjük, hogy felfrissítjük "porosodó" önéletrajzunkat. Ha nyitottak vagyunk a váltásra, akkor az aktuális változatot feltölthetjük a különböző álláskereső portálokra. Így könnyebben megtalálhatnak bennünket a fejvadászok az ajánlataikkal. Emellett böngészhetjük a nagy állásportálok kínálatát és felmérhetjük szakmánk mennyire kelendő az álláspiacon. Ezzel az "unaloműzővel" azonban csak óvatosan: kellemetlen lehet, ha a főnök vagy valamelyik kolléga észreveszi, mit csinálunk.

9. Online networking

Aktivizálhatjuk magunkat online közösségi oldalakon (például: iwiw, facebook, linkedin) is. Új ismerősöket jelölhetünk be, szakcikkeket küldhetünk körbe, rég nem látott ismerősöknek írhatunk. Itt sem árt az óvatosság: ha a cég munkaidőben tiltja a közösségi média használatát, inkább munkaidő után legyünk aktívak.

10. Agytorna

A munkahelyen lefoglalhatjuk magunkat egy kis agytornával is. Az interneten számos olyan portál található, ahol különböző logikai játékokat játszhatunk, vagy műveltségi teszteket tölthetünk ki, esetleg matematikai fejtörőkkel fáraszthatjuk magunkat. Ezek persze közvetlenül nem kapcsolódnak a munkához, de edzésben tarthatjuk vele agysejtjeinket....

Dorofejev Tamara