Kínos pillanatok az álláskeresésben

Vágólapra másolva!
Késés állásinterjúról, álláskeresés és lebukás a munkahelyen, fizetési igény kimondása állásinterjún. Vannak ilyen és ehhez hasonló rázós pillanatok az álláskeresésben. Érdemes az extrém helyzetekre is készülni. Néhány kínos pillanatot gyűjtöttünk össze és a helyzetek kezelésére adunk tanácsot.
Vágólapra másolva!

"Munkahelyemen munka közben hív a HR-es az álláspályázatommal kapcsolatban."

Amennyire örömteli, hogy felkeltettük egy cég érdeklődését, épp olyan rosszul jöhet ki a lépés, ha nem vagyunk körültekintőek. Kínos, ha a tervezgetett állásváltoztatásról kollégáink értesülnek elsőként. Különösen akkor, ha telefonálás közben elejtett félszavakból vonnak le felemás következtetéseket. A legjobb megoldás semleges hangnemben, konkrétumok említése nélkül, udvariasan reagálni a megkeresésre, majd munkaidő utáni időpontban visszahívást kérni vagy felajánlani a lehetőséget. Például így: "Jó napot kívánok. Most nem a legalkalmasabb az időpont, de térjünk erre vissza később, valamikor a mai nap folyamán. X óra után elérhető vagyok: jó ez az időpont?" Elejét vehetjük a kellemtelenségeknek azzal is, ha a HR-esnek kizárólag privát mobilszámot adunk és magunknál tartjuk a készüléket.

"Állást keresek a munkahelyen, de a főnök észreveszi."

Igaz ugyan a mondás, hogy csak az követ el hibát, aki cselekszik, munkahelyről állásajánlatra vadászni - főként a főnök közelségében - veszélyes. A fogadtatás kétesélyes. Lehet viccesen reagálni (csak úgy idetévedt a gépem) és továbblépni. Ha a vezető négyszemközt kérdezi, váltani szeretnénk-e, akkor már nehezebb dolgunk van. A jó válasz helyzet- és pozíciófüggő. Amennyiben a vezető kulcsfigurának tart, nem kizárt, hogy még fizetésemelést is ajánl a maradásért. Ha nem számítunk kulcsembernek, már rosszabb a helyzet.

"Téves cégnévre küldtem az álláspályázatot."

Nem túl szerencsés helyzet, ha álláspályázatunk bevezetőjében rossz cégnevet tüntetünk fel. Nem lehetetlen ügyesen kivágnia magát az álláskeresőnek. Amennyiben észrevettük, hogy tévesen címeztük az e-mailt, kérjünk rögtön frappánsan elnézést röviden, 1-2 célratörő mondatban. Például: "Előbbi e-mailemben véletlenül téves cégnevet írtam - mindez az utóbbi időszak intenzív álláskeresésének és az ezzel kapcsolatos adminisztrációs teendők számlájára írható. Szíves megértésüket köszönöm, az okozott kellemetlenségért ezúton elnézésüket kérem." Még a cége iránt legelkötelezettebb HR-es sem veheti zokon, ha az álláskereső biztos, ami biztos, több helyen keresi a problémájára a megoldást és eközben kicsit félresiklanak a dolgok. Emellett egyáltalán nem vet rossz fényt a pályázóra, hogy adminisztrálja az álláskeresés állomásait, beismeri, hogy hibázott és ezt kész is azonnal korrigálni.

"Nem emlékszem a beadott pályázatra."

Kínos lehet az is, ha nem emlékszünk, mire is pályáztunk és a HR-es telefonon keres. Ilyenkor próbáljunk meg időt nyerni. Kicsit trükkös, de például rossz térerőre vagy háttérzajra hivatkozva el is ismételtethetjük a cégnevet a hívó féllel, hátha menet közben nekünk is beugrik. Mindemellett ígérhetünk mi magunk is későbbre visszahívást - ezzel a köztes órákban rendezhetjük a gondolatainkat, átgondolhatjuk, hová pályáztunk. A tanulság: vezessünk naplót álláskeresésünkről.

"Elkések állásinterjúról."

A késés sajnos bárkivel megtörténhet még a legjobb igyekezete ellenére is. Elég egy előre be nem kalkulált forgalmi dugó. Az ilyen váratlan helyzetekre azért az interjúztatók is felkészültek - de azt már nem veszik jó néven, ha a jelölt tájékoztatásra sem méltatja őket, főleg a mobiltelefonok korában. Mindenképp jelezzük tehát mobilon még időben. Persze kérjünk is miatta elnézést.

"Közlik engem választottak. Én azonban még egy céghez elmennék interjúra."

Az is megtörténhet, hogy konkrét állásajánlatot kapunk, miközben még egy ígéretesnek tűnő állásinterjú egy másik cégnél hátra van. Mi a teendő, ha nem szeretnénk két szék közül a pad alá esni? Javasolt ügyes taktikázással egy kicsit húzni az időt. Mondhatjuk, nagyon érdekel az ajánlat, de kérjünk 1-2 nap gondolkodási időt. Amennyiben a cég komoly jelöltjei között tart számon és valóban bennünk gondolkodik, akkor biztos nem ezen múlik a karrier még válság idején sem. Persze más a helyzet, ha azonnal kell az állás, vagy hosszú ideje nincs munkánk. Ebben az esetben azonnal fogadjuk.

"Első napomat töltöm a cégnél, de kaptam egy jobb ajánlatot."

Elvileg semmi akadálya azonnal felmondani, a 3 hónapos próbaidő alatt cég és munkavállaló egyaránt indoklás nélkül bonthatja fel a szerződést. Érdemes mégis körültekintően kezelni a helyzetet mind a munkavállaló jó hírneve, mind egy későbbi, esetleges együttműködés miatt is. Pozitívan jöhet ki a helyzetből a munkavállaló, ha megemlíti, nagyon sajnálja, hogy így alakult, és örömmel ajánl akár maga helyett másik pályázót a megürült posztra.

"Hamarosan kezdenem kellene az új munkahelyen, de nincs aláírt munkaszerződés. Felmondjak a mostani cégnél?"

Nem egyszerű helyzet: a felmondási idő alatt munkahelyet váltó nem csak az arra az időre járó keresettől eshet el. Amennyiben a munkaadó úgy ítéli meg, hogy anyagi kára származik a felmondási idő alatti távozásból, még jogi útra is terelheti az ügyet és megtéríttetheti az okozott kárt a dolgozóval. Duplán rajtaveszthet a munkavállaló, ha csak szóban "köt" a leendő munkáltatóval szerződést. A szóban kötött munkaszerződés ugyanis érvénytelen, munkaszerződés csakis írásban érvényes. Szándéknyilatkozatot lehet ugyan kérni az új munkahelytől a munkaszerződés ígéretével, de még ez sem garancia: a legbiztosabb lépés azonban, ha már aláírt munkaszerződés birtokában távozunk a cégtől. Konkrét szerződés hiányában inkább ne lépjünk...

"Fizetési igényről kérdeznek állásinterjún."

Nehéz feladat összeget mondani. Semmiképpen se adjunk meg olyan fizetést, amivel ne lennénk elégedettek, és ráadásul később emeltetni sokkal nehezebb. Tanácsos sávban gondolkodni és néhány keresztkérdéssel finomítani (bruttó vagy nettó, bónusz, juttatások). A tájolásban segíthetnek még a karrier-tanácsadók. Az interneten fellelhető táblázatok és bérkalkulátorok is adhatnak némi támpontot az ügyben. Beszédesek az interneten a "Ki mennyit keres" témájú fórumok is, hiszen az emberek anonim módon bőkezűbben szolgáltatják az információkat.

Takács Gabriella