Telefonos interjúval is szűrnek a HR-esek

Vágólapra másolva!
Az írásos álláspályázat elküldése után megcsörrenhet a telefon, amelyben a cég képviselője jelentkezik. Telefonos interjúnak is hívják az előszűrés e formáját, amely külföldi álláskereséskor szintén előjöhet. Mire készüljünk? Milyen hibákat kerüljünk?
Vágólapra másolva!

A telefoninterjúnak 2 típusa van. A rövidebb változata rendszerint 3-8, gyorsan megválaszolható villámkérdésből áll. Legfeljebb negyedórás és többnyire azon pályázók kiszűrésére szolgál, akiket a cég komolytalanoknak tart és személyes interjú erejéig már nem tervez velük. A második típus ennél nagyobb lélegzetvételű: gyakorlatilag ugyanolyan kérdésekre számíthatunk, mintha személyesen ülnénk szemben a beszélgetőpartnerünkkel.

1. Saját mobilszámot adjunk meg

Ügyeljünk rá, hogy véletlenül se céges mobilszámot jelöljünk meg elérhetőségként! Kellemetlen lenne, ha az elvileg diszkréten titokban tartott álláskeresési szándékról épp a kollégák értesülnének először egy meggondolatlanul az íróasztalon felejtett céges mobil miatt, mikor munkaügyben keresnek. (Privát telefont nem biztos, hogy felvesznek az ebédszünetre vagy mosdóba pár percre kiugró kolléga helyett - cégügyekben már nagyobb ennek a valószínűsége.) Csökkenti továbbá a kockázatot, ha az álláskeresés időszakában a telefonunkat tudatosan magunknál tartjuk, nem hagyjuk az irodában őrizetlenül.

2. Ne fedjük fel a megkeresés tartalmát a kívülállók előtt

Sok esetben munkaidő alatt fut majd be hozzánk a hívás. A kollégák gyűrűjében állásinterjúról tárgyalni nem túl szerencsés. Ezért ne is tegyünk olyan megjegyzéseket, amelyekből kikövetkeztethető a beszélgetés tartalma.

Amennyiben úgymond, "rossz helyen" ér a megkeresés, ajánljunk fel mi magunk egy kedvezőbb időpontot visszahívásra!
"Most sajnos nem jó. Visszatérhetünk erre például ma este fél 7 körül?". Miután beszélgetőpartnerünk valószínűleg tisztában van a körülményekkel-neki is épp tart a munkaideje-nem kizárt, hogy ő maga ajánlja majd fel a visszahívás lehetőségét. Egyébként nincs vesztenivalónk: amennyiben valóban bennünk gondolkodnak, nem marad el a beszélgetés csak azért, mert a pályázó nem kívánja a jövőjét aktuális munkahelyéről szervezni.

3. Tudatosan ügyeljünk az artikulációra és a fogalmazásra

A telefonos interjún nem látszik az interjúztató. Éppen ezért itt a hangszínnel, megfelelő hangsúlyokkal, beszédhanggal, beszédtempóval és mondanivalónk megfogalmazásával kell jó teljesítményt nyújtani. Ne motyogjunk a kagylóba, ne hadarjunk, ne beszéljünk túl hangosan vagy halkan és fogalmazzunk érthetően! Fontos: mutassunk érdeklődést a pozíció iránt, jelezzük motivációnkat.

Ugyan itt az öltözködés nem számít, ám régi tapasztalat: az alkalomhoz illő öltözék összeszedettebbé tesz. Emellett nyugodtan mosolyogjunk - ez többnyire vizuális élmény nélkül is érzékelhető a vonal túloldalán.

4. Biztosítsuk a megfelelő környezetet

A konkrét, előre egyeztetett telefoninterjút - persze, ha megtehetjük - a legjobb saját otthonunkba kérni. Gondoskodjunk a zavartalan körülményekről. Amennyiben zajos környéken lakunk, zárjuk be az ablakot, hogy ne szűrődjön be az ablak alatt elrobogó villamos vagy teherautó zaja.

5. Nézzük át a nyelvtudást és jegyzeteljünk

A mélyebb telefonos állásinterjú gyakran kötődik valamilyen, külföldi állásajánlathoz, vagy a cég külföldi vezetőjéhez, aki költséghatékonysági okok miatt interjúztat inkább szívesen telefonon. Ez a személy természetesen a külföldi toborzó cég munkatársa is lehet. A nyelvi blokk ennél az interjútípusnál így gyakorlatilag elkerülhetetlen. Ezért készüljünk tudatosan erre a részre, kommunikációs és szakmai szókinccsel egyaránt! Fontos még, hogy az interjú alatt legyen nálunk jegyzetfüzet. Itt rögzíthetjük a cégképviselőtől kapott releváns információkat. Nem elhanyagolható tény, hogy így pár fontosabb idegen nyelvű kifejezésbe is belepillanthatunk, ha esetleg elakadnánk a beszélgetésben. Persze ez csak akkor működhet, ha nincs a közelben webkamera...