Motiváció: a menedzserek a pénzre, a HR-esek az érdekes feladatokra szavaznak

Vágólapra másolva!
Egy angol tanácsadó cég menedzserek és HR-eseik között végzett felmérést, mi motiválja igazán a vezetői pozícióban dolgozókat. A válaszok összevetése érdekes eredményt hozott: a HR-esek úgy vélik, a kihívást jelentő feladat és a státusz elegendő, a vezetők azonban első helyen a több pénzt említik.
Vágólapra másolva!

Az Innecto Reward Consulting negyven év alatti vezetők és HR-menedzsereik közreműködésével készített felmérést, majd összevetette az eredményeket. A felmérés eredménye: a menedzserek a pénzbeli jutalmazást tartják a legmotiválóbb tényezőnek. A HR-vezetők szerint azonban a menedzsereket a kihívást jelentő feladatok inspirálják a cég vezető beosztású dolgozóit. A felmérés rámutatott: a cégek sokszor a fizetésemelés elmaradása miatt veszítik el kulcsembereiket.

A menedzserek harmadának fontos a státusz

A felmérés azt is vizsgálta, mi hozza leginkább tűzbe a menedzsereket: 72 százalékukat az anyagi előrelépés lehetősége motiválja. A szép ház 62 százalékuknak ad szárnyakat. 32 százalékuk számára a beosztás, míg 28 százalékuk számára a megfelelő mennyiségű szabadság jelent motivációt.
A megkérdezettek 75 százaléka felmondott már azért, mert nem kapta meg az általa jogosnak vélt előléptetést vagy béremelést. 50 százalékuk úgy érzi: teljes joggal vár fizetésemelésre.

Az Innecto felmérése szerint a tehetséges menedzserek anyagi igényei azzal indokolhatóak: tisztában vannak munkaerő-piaci értékükkel. A magabiztossá válásában az online fizetési statisztikáknak is nagy a szerepe.

HR-esek: szemléletet kell váltaniuk

A felmérést készítő cég ügyvezetője arra a következtetésre jutott, a HR-eseknek át kell értékelniük motiválásáról alkotott nézeteiket. Az érdekes munka a szakmai büszkeség ma már nem elegendő a sikerhez.