Fellendülhetnek a munkahelyi képzések

Vágólapra másolva!
A nagy multik évi több százezer forintot fektetnek egy munkavállaló képzésébe. A hazai kis és középvállalatok ennél jóval kevesebbet. Megnyílnak azonban az uniós pénzcsapok, amelyek fellendíthetik a hazai felnőttképzést és a kis cégek képzési büdzséjét. Az első pályázatot már ki is hirdették. Tréningcégeknél érdeklődtünk a népszerű képzésekről.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter szerdán jelentette be, a mikro és kisvállalkozások munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak. A pályázathoz első ütemben 1 milliárd forintos keretet rendeltek hozzá. 2007 és 2013 között azonban csak HR fejlesztésére 1500 milliárd forint áll rendelkezésre. A vállalkozásoknak 20 százalékos önrészt kell hozzátenni a képzési költségekhez.
Jelenleg főként a nagyobb cégek képzik munkavállalóikat. Egy Gallup felmérés szerint a foglalkoztatottak 12 százalékát tréningezik, a kkv-nál dolgozóknak csak 7 százalékát.

Amire a cégek harapnak

A munkáltatók által rendelt képzések között gyakori a projektmenedzsment, a vezetői utánképzés a beszerzési, és értékesítési készségeket fejlesztő programok, valamint a hatékony időgazdálkodást, konfliktuskezelést és kommunikációt támogató képzések is - mondta Földváry Beáta, a WIFI Hungária Oktató és Továbbképző Intézet ügyvezetője.

Sales, vezetés, kommunikáció a topon

Tapasztalatait Burka Szilvia, a Perfekt értékesítési - és marketingigazgatója is megerősítette: az érdeklődésre leginkább számot tartó tréningek rendre a sales, a vezetés és a kommunikáció témaköréből kerülnek ki. "A fenti tréningtípusok közül a megrendelők és a résztvevők egyaránt azokat kedvelik leginkább, amelyek a gyakorlatban jól kamatoztatható tudásanyagot biztosítanak. "Az értékesítésben tevékenykedő cégeknél ma már alapkoncepció az eladási, eladás irányítási tréningek igénybevétele."
"Népszerűbbek lettek a személyiségfejlesztő képzések. Továbbra is sok megrendelés érkezik munkabiztonsági, tűzvédelmi területen", teszi hozzá Pór Valéria, a belga tulajdonú AIB -Vincotte Hungary Kft. képzési referense.

Szakmai tréningre az új kollégákat küldik

Mismás Éva, a Cegos Kft. tréningtanácsadója kérdésünkre elmondta: megbízók nagy része általában a mindennapos munkakapcsolatokat szorosan érintő - így például stresszkezelési és asszertivitási - azaz a hatékony munkahelyi önérvényesítés témájával foglakozó - tréningekre küldi dolgozóit. Az alkalmazottak feladatköréhez kapcsolódó, kifejezetten szakmai jellegű - pénzügyi, HR - tréningeket inkább az újonnan érkezett kollégák fejlesztése miatt veszik igénybe a megrendelők.

Kisvállalkozás csak állami vagy uniós segítséggel rendel

"Főként a tőkeerős, hátterű multinacionális vállalatok veszik igénybe a céges tréningeket, ám az utóbbi években - az uniós pályázatoknak köszönhetően - a kis -és középvállalatok részéről is egyre több megkeresés érkezik", jegyzi meg Földváry Beáta.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Pór Valéria is: A megrendelők főként nagyobb, külföldi háttérrel rendelkező cégek -köztük sok autóipari vállalkozás. "A kis- és középvállalkozások is érdeklődnek, de nagyobb számban elsősorban akkor rendelnek tréninget, ha valamilyen állami vagy uniós támogatás kapcsolódik hozzá", számol be Pór Valéria. "A kkv-k az ISO 9001 és a 14001 szabvány megszerzéséhez képeztetik előszeretettel munkatársaikat", jegyzi meg.

750 ezer forint egy főre az IT cégeknél

A szakemberek megerősítették: az IT világában még indokoltabb a naprakész tudás megléte. A nagy IT cégek egy munkatárs éves tréningre fordított kerete 750 ezer forint körül mozog. A tréningpiaci árskála egyébként is széles: A 100-150 ezer Ft-ostól a napi több mint 1 millió Ft-ig bármi előfordulhat. A magas színvonalú, közép-felső árkategóriás tréningek akár már 350-450 ezer Ft-os napi nettó áron is elérhetők.

Az "életközeli" sales tréningeké a jövő

A Perfekt értékesítési - és marketingigazgatója azt is fontosnak tartotta megjegyezni: az agilis, tenni vágyó, tanulni akaró alkalmazottak gyakran maguk szorgalmazzák munkáltatójuknál tréningezésüket, beiskolázásukat. A szakember előrejelzései szerint a közeljövőben leginkább a valóságos szituációkat figyelembe vevői értékesítési tréningek iránt nőhet a kereslet - ennek jelei már most érzékelhetőek. A vállalatok ezzel egy időben fordulnak a látható, mérhető eredményeket produkáló tréningek alkalmazása felé. A tréning ugyanis nem cél - csupán eszköz a vállalati stratégiák minél hatékonyabb megvalósításában.

Takács Gabriella