Évi 200 ezer forintot adnak a cégek béren kívül

Vágólapra másolva!
Átlagosan évi 200 ezer forintot kapnak a hazai dolgozók béren kívüli juttatásként a munkaadótól. A lista élén az étkezési utalvány, az üdülési csekk és a beiskolázási támogatás áll - derül ki egy idei felmérésből, amelyet a Personal Hungary HR-szakkiállításon ismertettek. Elhangzott: már kisebb a cafeteria munkaerő-megtartó ereje, ám ha nincs, negatívumként élik meg a munkavállalók.
Vágólapra másolva!

Továbbra is népszerűek az adómentes béren kívüli juttatások. "Még mindig a meleg- és hidegétkeztetési utalványok számítanak a dolgozók kedvenceinek. Ezeket csaknem 70 százalékuk tette első helyre" - derül ki az Accor Services 900 ezer dolgozó béren kívüli juttatásairól készített felméréséből. A listán közvetlenül ezután az üdülési csekk és a beiskolázási támogatás következik a sorban, a munkavállalók mintegy 59 és 45 százalékának kedvenceként. "A cégek egy munkavállaló juttatási csomagjára átlagosan bruttó 200 ezer forintot fordítanak és rendszerint bruttó fix összegekben határozzák a juttatás összegét"- mondta el a Personal Hungary HR-szakkiállításon Kőszegi Viktor, a felmérést készítő cég üzletfejlesztési igazgatója.

Béremelést kompenzálhatnak

A szakember szerint a gazdasági válság időszakában még inkább felértékelődhet a béren kívüli juttatások jelentősége. "Jól kidolgozott cafeteria-rendszerben gyakorlatilag a dolgozók napi szintű fogyasztói szokásainak, szükségleteinek mintegy kétharmada lefedhető. Ezért a válság miatt esetleg elmaradó vagy lassabb ütemű fizetésemelésre alternatíva lehet és a cégeknek sem kell a szürke, vagy feketegazdaság irányába keresgélniük a menekülő útvonalakat"- fogalmazott. Felmerülhet azonban, hogy a cafeteria meg is oszthatja a munkavállalókat: míg egyik felük kitörő örömmel üdvözli a béren kívüli juttatásokat, mások úgy summázzák, a munkaadó pusztán a béremelés, a plusz pénz adása alól szeretne kibújni. Épp ezért a cégeknek nem árt tudatosítani a munkavállalókban a béren kívüli juttatások előnyeit - a változatosságot, a szabad választási lehetőséget és az adott értékhatárig biztosított adómentességet.

Már kevésbé munkaerő-megtartó a cafeteria

Magyar Helga, a témában szintén előadó L-Soft projektmenedzsere megjegyezte: bár a cafeteria befolyásolhatja az álláskeresők cégválasztását és a dolgozói lojalitást, ma már korántsem bír olyan intenzív munkaerő-megtartó erővel, mint pár évvel ezelőtt. A dolgozók egyre gyakrabban veszik maguktól értetődőknek a béren kívüli juttatásokat. Meglétüket ezért nem értékelik különösebben pluszként. Ugyanakkor negatívumként élik meg, ha mégsem kapnak.
Változott a cégek hozzáállása is a cafeteriához. Míg 2 évvel ezelőtt csupán egynegyedüknél volt és alig 21 százalékuk tervezte a bevezetését, mára megfordultak az arányok. 2008-ban már közel 60 százalékuk rendelkezett vele és csupán 17 százalékuk nem vezette még be, miközben a fennmaradók már számolnak a lehetőséggel.

Gond lehet a gyenge informatikai háttér

Kőszegi Viktor úgy látja: a cafeteria bevezetése kapcsán még tapasztalható vonakodás gyakran a HR-osztályok számlájára írható - részben a megnövekedett adminisztrációs terhek, részben az informatikai háttér miatt. " A cégek 70 százaléka gyakorlatilag teljesen szervezetlenül, saját szakállára adminisztrál, miközben 4 százalékuk máig nem lépett túl a kockás papír, és a cetlikre felfirkantott információtárolás uralmán. A művelethez mindössze negyedük vesz igénybe célirányos szoftvereket. Ráadásul a cafeteria kialakításához rendszerint csak a 100 dolgozónál többet foglalkoztató vállalatok vesznek igénybe külső informatikai segítséget"- mutatott rá Kőszegi. Az sem ritka, hogy 70 százalékuk még mindig papíron kéri be a dolgozóktól a csomag megállapításához szükséges információkat, miközben mindezt e-mailben is megtehetnék.

A leggyakoribb béren kívüli juttatások:

Melegétkezési utalvány: 70%
Hidegétkezési utalvány: 68%
Üdülési csekk: 59%
Beiskolázási támogatás: 45%
Helyi utazási költségtérítés, bérlet: 34%
Ajándékutalvány: 53%
Nyugdíjpénztár: 32%
Egészségpénztár: 44%
Internetutalvány: 33%
Kultúra utalvány: 25%
(Forrás: Accor Services)

Takács Gabriella