Kevesebb a pénz céges karácsonyi partira

Vágólapra másolva!
Változatos a cégek év végi partistratégiája. Míg egyeseknél a válság és a H1N1-járvány miatt elmarad az év végi ünneplés, mások sort kerítenek rá finom falatokkal, néhol humoristával, énekessel. Egyre többen igyekeznek azonban az eddiginél szűkebbre szabott anyagi keretek között megköszönni a dolgozók éves munkáját. Érzik ezt a rendezvényszervezők, akik 30-50 százalékos visszaesésről számoltak be.
Vágólapra másolva!

A gazdasági válság ellenére a Gfk Hungária piackutató cégnél idén sem marad el az év végi ünneplés. "A karácsonyt megelőző héten minden évben egy vacsora keretében kötetlen formában néhány órát együtt töltünk. A vállalat idén ünnepli 20. születésnapját, így az elmúlt két évtized eseményeire épülő játékos kvízzel és zenés programmal is kedveskedünk majd a kollégáknak"- mondta el Molnár Eszter HR-vezető.

Hasonló a helyzet a vegyipari alapanyagokat előállító Celanese Hungary Kft-nél is. Bár sok más céghez hasonlóan náluk is érződik a gazdasági krízis hatása, a szorosabb költségvetés ellenére igyekeznek szórakozási lehetőséget biztosítani a munkatársaik számára év végén. "Évente legalább két hivatalos céges bulit szervezünk - egyet nyáron, egyet pedig karácsonykor. Utóbbi idén szmokingos-estélyis lesz, egy elegáns helyen. Erre eddig még nem volt példa nálunk"- avatott be Czugler Petra, a szolgáltató központ kommunikációs vezetője. Amerikai vállalat lévén egyébként a Mindenszentek és Farsang környéki "beöltözős" rendezvények is rendkívül népszerűek a dolgozók körében, olyannyira, hogy gyakran az újonnan belépőket is hasonlóval köszöntik.

Összességében elmondható: a jó évet záró, jellemzően külföldi cégek - telefonszolgáltatók, bankok, biztosítók - az idén is megadják a módját az ünneplésnek. Még mindig divat például stand-up komikust, valamelyik Megasztár-széria szereplőit vagy más ismert előadót meghívni.

Érzik a rendezvényszervezők a válságot

Vannak azonban cégek, amelyek a válság miatti megszorítások miatt még csak nem is gondolnak év végi céges partyra. A kialakult helyzet a rendezvényszervező cégek megbízásainak számán is alaposan meglátszik. "A válság miatt legalább 20-40 százalékkal esett az idei évben a megrendelések száma a szakmában. Sok cég egyáltalán nem ünnepel, vagy ha igen, azt jóval megfontoltabban teszi. Pluszban újabb 8 százalékos visszaesést eredményezett az országos tiszti-főorvos nyilatkozata is, amelyben a céges Mikulás-ünnepségek megtartása ellen emelt szót az új típusú influenza terjedésének veszélye miatt"- ad gyorsjelentést a helyzetről Kőrössy Zoltán, a Magyar Party Service Szövetség elnöke.

Alacsonyabb a komfortszint

A másik trend, hogy a válság kapcsán szűkebbre szabott keretek miatt 100 cégből 99 megpróbál a szokásosnál visszafogottabbnak mutatkozni - rendezvényhelyszín, külsőségek és ételkínálat tekintetében egyaránt. Ötcsillagos szálloda helyett például csak négycsillagosat választanak rendezvényhelyszín gyanánt. A dekoráció, a teríték és a körítés is egyszerűbb, mint más alkalmakkor, miközben a rákot, a lazacot, a libamájat és a kaviárt is inkább kevésbé exkluzív, mégis ízletes ételekkel - például csirke - vagy pulykahús alapú finomságokkal, pástétomokkal - váltják fel. A fővároson kívül sincsen ez másként. "Rengeteg cég az utolsó pillanatig kivár megbízásaival. Ráadásul átlagosan 3000 Ft/főben szeretnék maximálni a dolgozók megvendégelésére fordítandó összeget" - mondja Csákány István, a győri székhelyű CulinArt Party Service és Catering Kft. ügyvezetője.

A gazdaságosság és a költséghatékonyság jegyében hódítanak a "retropartik" is. Az egyéb ételek mellett jellemzően zsíros kenyérből, alumíniumtálcán szervírozott káposztáskockából, krumplis tésztából, fasírozottakból, vagdaltakból álló kínálatból lehet válogatni Traubisoda mellett.

Összetartó hatása van az év végi partinak

A visszafogottabb ünneplésnek Kőrössy Zoltán szerint üzenet értéke van. "Nagyon rosszul venné ki magát, ha luxuskivitelben ünnepelné meg az év sikereit például egy olyan vállalat, ahol a dolgozók csaknem 30 százaléka nemrégiben került az utcára"- magyarázza.

Az is igaz, hogy egy évi végi céges összejövetelnek összetartó hatása van, így valamilyen formában célszerű sort keríteni rá.

Takács Gabriella