Eredményes immunterápia asztmánál

Vágólapra másolva!
A hagyományos, tüneti gyógyszerek mellett az éveken át folyamatosan alkalmazott ún. szublingvális (nyelv alatti) immunterápia hatékonyan javítja az asztmás beteg állapotát, csökkenti a hörgők túlérzékenységét, és megelőzi az újabb anyagokkal szembeni allergia kialakulását.
Vágólapra másolva!

A szublingvális immunterápia hatékonysága körül napjainkban is igen sok kérdőjel található még szakmai berkeken belül is. Egy közelmúltban lezárult, 511 beteg eredményeit feldolgozó olasz tanulmány éppen ezekre a kérdésekre igyekezett válaszolni. A vizsgálatban összehasonlították, hogy van-e különbség az asztma kezelésének hatékonyságában akkor, ha csak tüneti gyógyszereket használnak, vagy ha a gyógyszer mellett alkalmazzák a szublingvális immunterápiát is.

Az eredmény megítélése végett minden betegen elvégezték a tüdőfunkciós vizsgálatot, a metacholin provokációs tesztet és a bőrpróbát a tanulmány kezdetén és végén. A megfigyelés időtartama három év volt.

A vizsgálat során jelentősen javult a szublingvális immunterápiában részesülő betegek klinikai állapota. Ez a javulás nem volt elmondható a csak tüneti gyógyszereket kapók esetében. A metacholin terhelésre adott pozitív válaszok száma szintén jelentősen csökkent a szublingvális csoportban.

Új bőrteszt-pozitivitás a szublingvális csoport tagjainak 5,9%-ban alakult ki, míg ez az arány a csak tüneti gyógyszert szedők körében 38%-os volt. A kezelést abbahagyók aránya 15%-os volt a szublingvális, 12%-os a csak tüneti gyógyszeres csoportban.

Az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az asztma kezelésében hatékony fegyver a szublingvális immunterápia alkalmazása. Javítja a klinikai állapotot, csökkenti a hörgők túlérzékenységét, megakadályozza az újabb anyagokkal szembeni érzékenység kialakulását.