Carameltől meghatva - Vágó István kedvenc slágerei

Vágólapra másolva!
Barátaival maga is zenél, Charlie hangját ő is elismeri és képtelen Caramelt hallgatni megindultság nélkül - tudtuk meg Vágó Istvántól, aki nagy kedvvel böngészte át az Álomsláger 500-as listáját. Nehéz szívvel ugyan, de végül nem jelölte a Jeremyt a Névtelen Nullától, kimaradt a Bajtala Trio és a Túr dö Flanc-tól is kénytelen volt megválni. A retro a Hotel Menthollal indult, a Ne gondold szövegét pedig húsz év után értette meg igazán. Vágó István és álomslágerei.
Vágólapra másolva!

Piramis: Szállj fel magasra!
Egy kicsit hazabeszélek, Gallai Peti, a dal szerzője együttesünk, a Favágók billentyűse is egyben. Minden koncerten végigdöngetik ezt a számot és minden egyes alkalommal ugyanúgy húz. Fantasztikus. Állítólag fél óra alatt írta meg, ebből is látszik: ihlet kell, nem spekuláció.

Hungária: Hotel Menthol
Új stílust, új világot teremtett - ez a dal volt a retro kezdete Magyarországon. Elképesztően jó hangszerelés, vokál, ritmus és nem utolsósorban humor! Emlékszem, amikor először ment a tévé Pulzus című műsorában, felálltam, éreztem, hogy itt most valami nagy dolog történik.

Caramel: Szállok a dallal
Ezt a dalt nem tudom szinte megindultság nélkül hallgatni. Attól különösen nagy, hogy saját szöveg, saját zene, és mindez még a Megasztár előtt született. Igényes, pillanatig sem sematikus, őszinte dal. Amikor érzed, hogy az előadó és a zene teljesen egy hullámhosszon van. Világszínvonal.

Charlie: Az légy, aki vagy
Virtuóz előadása egy szép szerzeménynek. Ha jól emlékszem Lerch István a dalszerző, a szöveget pedig tudom, hogy Horváth Attila írta. Horváth Attila maradandót alkotott, nem csak ebben a dalban, egész munkásságában. És persze mindehhez jön még Charlie hangja, remekül énekli.

Illés: Ne gondold
Zeneileg csúcs. A szövegre meg húsz év után jöttem rá, hogy valójában miről szól. Ők már akkor tudták. Irodalmi tekintetben és agresszivitásban épp a falakig megy el.