Levágná Obama mogyoróit Jesse Jackson

Vágólapra másolva!
Jesse Jackson tiszteletes szerint Barack Obama demokrata elnökjelölt lenéző a feketékkel, ezért - mint mondta - legszívesebben levágná mogyoróit. A szigorú vélemény véletlenül került nyilvánosságra. Jackson egy tévéműsorban volt vendég és azt hitte, hogy mikrofonja már nincs bekapcsolva.
Vágólapra másolva!

Bocsánatot kért szerdán Jesse Jackson tiszteletes Barack Obamától azért a "durva és sértő" megjegyzésért, amit egy tévéműsorban tett a demokrata párti elnökjelöltre. A polgárjogi harcáról ismert tiszteletes a Fox News csatorna egyik vasárnapi műsorában szerepelt. Azt hitte, hogy az interjú után mikrofonja már nincs bekapcsolva, ezért azt súgta a műsor egy másik résztvevőjének: "Barack lenézően beszél a feketékhez... levágnám a mogyoróit".

Jackson azt mondta: nem gondolta, hogy be van kapcsolva a mikrofon, és elnézést kért, ha megjegyzésével kárt okozott Obama kampányának. Az illinois-i szenátor szóvivője, Bill Burton kijelentette, hogy Obama "természetesen elfogadja Jackson tiszteletes bocsánatkérését". A bocsánatkérést egy chicagói sajtótájékoztatón is megismételte, amelyet órákkal a műsor adásba kerülése előtt tartott, hogy megjegyzését még nyilvánosságra kerülése előtt kommentálhassa. A CNN-nek azt nyilatkozta, nagyon rosszul érzi magát a történtek miatt, mert továbbra is Obamát és kampányát támogatja.

A tiszteletes fia, ifjabb Jesse Jackson - aki illinois-i képviselő, és részt vesz Obama kampányában - nyilvánosan elítélte apja kijelentését. Mint mondta, mélyen felháborítja Jackson Obamára tett felelőtlen, megosztó megjegyzése, amely nem illik a tiszteletes inspiráló, bátor karrierjéhez. Mindig szeretni fogom az apámat, de visszautasítom az ilyen szörnyű beszédet - tette hozzá. Elemzők szerint a történtek sokkal inkább Jacksonnak kínosak, így Obama még akár jól is kijöhet a helyzetből.