McCain találkozott a dalai lámával

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A bebörtönzött tibeti aktivisták szabadon engedésére szólította fel Kínát John McCain, az amerikai Republikánus Párt várható elnökjelöltje a dalai lámával tartott találkozója után.

McCain Colorado szövetségi államban helyi idő szerint pénteken találkozott a száműzetésben élő tibeti vallási vezetőjével, majd felhívta a kínai hatóságokat: kezdjenek tárgyalásokat a dalai láma képviselőivel a tibetiek sérelmeinek orvoslása érdekében, tisztázzák a márciusi tibeti zavargások után "eltűnt" személyek sorsát, és kötelezzék el magukat a himalájai terület valódi autonómiája mellett.

A dalai láma olyan emberként méltatta az arizonai szenátort, mint aki őszintén szívén viseli az emberi jogok érvényesülését, a demokrácia működését és a környezetvédelem ügyét Kínával kapcsolatban.