Lemondott Clinton kampánystratégája

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Lemondott az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton kampánystratégája. Mark Pennről ugynais kiderült, hogy ő a kolumbiai kormánnyal szerződésben álló Burston-Marsteller PR-cég elnök-vezérigazgatója. Ezt a céget bízta meg a bogotái kormány azzal, hogy segítse az amerikai-kolumbiai szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, amelyet Hillary Clinton ellenez. Penn lemondása újabb csapás a New York-i szenátor kampányának. Hillary Clinton februárban már egyszer kényteklen volt átalakítani kampánystábját Barack Obamával szembeni sorozatos vereségei nyomán.