Leválthatja Obama a CIA vezetőjét

Vágólapra másolva!
A Washington Post szerint Barack Obama leváltja a CIA vezetőjét, valamint a titkosszolgálatok koordinátorát. A lap állítja: a demokraták egységesek a George Bush embereinek számító befolyásos vezetők menesztésével kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Leváltásra számíthat az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője és a titkosszolgálatok koordinátora - írta szerdán a Washington Post. A Demokrata Párt több vezető képviselője ugyanis ellenzi, hogy Michael Hayden és Mike McConnell hivatalban maradjon az új elnök, Barack Obama beiktatása után - tudta meg az amerikai napilap.

Az újság értesülése szerint a demokraták azért kardoskodnak a két titkosszolgálati vezető menesztése mellett, mert mindkettő nyíltan támogatta a távozó elnök, George Bush kormánya alatt a terrorizmusellenes harc jegyében bevezetett, vitatott nyomozási és lehallgatási eljárásokat.

A demokraták egységesek Hayden és McConnell sorsát illetően - nyilatkozta egy befolyásos demokrata politikus a szenátus titkosszolgálati bizottságából a lapnak.

A Washington Post úgy tudja, hogy mindkét titkosszolgálati vezető szeretett volna az elnökváltás után is posztján maradni. Az amerikai tömegtájékoztatás máris találgatja, kik lesznek az utódaik. Felmerült például Chuck Hagel republikánus szenátor és John Brennan, Obama CIA-s múlttal rendelkező titkosszolgálati tanácsadójának a neve.