Megkongatta a gazdasági vészharangot Obama

Vágólapra másolva!
Rendkívül borús képet festett az amerikai gazdaság állapotáról az amerikai elnöki posztot hamarosan elfoglaló Barack Obama, aki teljes erőbedobással győzködi a törvényhozást, hogy fogadja el az általa szorgalmazott 800 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot. Obama szerint ellenkező esetben évekre recesszióba süllyedhet az Egyesült Államok.
Vágólapra másolva!

"Nem hiszem, hogy késő irányt változtatni, de ha nem teszünk drasztikus lépéseket minél hamarabb, akkor késő lesz" - fogalmazott Barack Obama leendő amerikai elnök az Egyesült Államok gazdaságáról szóló beszédében csütörtökön, a Virginia állambeli George Mason egyetemen.

A hivatalát január 20-án elfoglaló demokrata politikus borús képet festett az ország állapotáról, és sürgette a törvényhozókat, hogy minél hamarabb fogadják el azt az adócsökkentésekből és állami beruházásokból álló, rendkívül nagy összegű, 800 milliárd dolláros csomagot, amelynek célja a válságban lévő gazdaság talpraállítása.

Obama szerint a recesszió évekig eltarthat, ha nem cselekednek időben. Az Egyesült Államokat sújtó válság legújabb jele az lehet, hogy pénteken közzéteendő munkanélküliségi adatok várhatóan megerősítik majd, hogy decemberben 2,5 millióra nőtt az állástalanok száma. Ez mintegy 7 százalékos munkanélküliséget jelent, ami amerikai viszonylatban magasnak számít. A recesszió ráadásul azt jelenti, hogy ezek az emberek nem is igen bízhatnak abban, hogy egyhamar munkához jutnak.

A leendő elnök azt ígéri, hogy nagyszabású programjával 3 millió munkahelyet teremt 2011-re. Terveit nehezíti ugyanakkor, hogy a kongresszusi költségvetési hivatal számításai szerint az idei szövetségi költségvetési hiány elérheti az 1200 milliárd dollárt, és ebbe még nem kalkulálták bele az Obama által szorgalmazott ösztönző csomag költségeit.

Eredetileg azt szerette volna Obama, ha beiktatására készen is áll a gazdaságélénkítő csomag, a törvényhozásban azonban élénk vita folyik róla, így legújabb várakozások szerint februárnál hamarabb nem lehet belőle semmi.

A demokrata politikus ezt a hetet a kongresszus tagjainak győzködésével töltötte, és csütörtöki beszédében is félreérthetetlenül üzent nekik: "Minden várakozással, egymásra mutogatással és huzavonával töltött nap azzal jár, hogy egyre több amerikai veszíti el a munkáját, egyre több család megtakarításai apadnak el (...) és az országunk egyre mélyebbre csúszik egy válságba, hogy egy ponton aztán talán már nem is leszünk képesek felemelkedni."

Az Obama által szorgalmazott csomag kritikusai szerint túlságosan megnöveli az állam szerepét, és az egyébként is nehéz költségvetési helyzetben még nagyobb eladósodáshoz vezet. A leendő elnök szerint azonban elfogytak az eszközök, és egyedül csak az állami beavatkozással lehet megmenteni a gazdaságot.