Obama leendő pénzügyminisztere évekig nem adózott

Vágólapra másolva!
Évekig nem adózott, és munkavállalói engedély nélkül alkalmazta bevándorló házvezetőnőjét Timothy Geithner, akit Barack Obama megválasztott amerikai elnök pénzügyminiszternek jelölt. A 47 éves Geithner a második olyan Obama-jelölt, akinek a személye körül gondok vannak.
Vágólapra másolva!

Évekig nem fizetett adót Timothy Geithner, akit Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormánya egyik legfontosabb posztjára, a pénzügyminisztérium élére szemelt ki. Geithnerről - aki jelenleg a New York-i szövetségi tartalékbank elnöke, korábban, még a Clinton-kormány idején vezető pozíciókat töltött be a washingtoni pénzügyminisztériumban és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - a keddi szenátusi meghallgatáskor kiderült, hogy 2001 és 2004 között nem fizetett be 34 ezer dollár adót.

Geithner kongresszusi megerősítése sima ügynek látszott, így viszont nehézségek merülhetnek fel. Obamának, aki az új gazdasági ösztönző csomagról igyekszik a héten meggyőzni a törvényhozást, a kellemetlen üggyel is foglalkoznia kell. Obama kedden ismét támogatásáról biztosította a bankvezetőt.

Leendő szóvivője, Robert Gibbs pedig kijelentette: Geithner "karrierjét országunknak szentelte, becsülettel, intelligens módon és kiválóan szolgált (...)". Mint mondta, erre a szolgálatra nem vetülhet árnyék, a hibákat azonnal kijavította, amint tudomást szerzett róluk.

Geithner néhány nappal azelőtt fizette ki az elmaradt adókat, hogy Obama novemberben bejelentette, őt választja miniszternek. Az adóhátralékra akkor derült fény, amikor Obama csapata átvilágította a jelöltet.

Geithner egyebek között nem fizetett ki 15 ezer dollár adót keresete után, amikor 2001 és 2003 között az IMF-nél dolgozott, pedig hátralékáról értesítette őt az adóhatóság. Évekig elmaradt a társadalom-, illetve nyugdíjas egészségbiztosítási adó befizetésével is. Az is kiderült, hogy 2004 és 2005 között egy olyan bevándorolt házvezetőnőt alkalmazott, akinek néhány hónapig nem volt érvényes munkavállalási engedélye. Obama szóvivője szerint Geithner erről sem tudott.

A szenátus demokrata vezetői jelezték, hogy Geithner megerősítése körül nem lehet gond. Harry Reid többségi frakcióvezető azt mondta, egyáltalán nem aggódik, Geithner rendkívül alkalmas a pénzügyminiszteri posztra. A 47 éves Geithner a második olyan Obama-jelölt, akinek a személye körül gondok adódnak. A kereskedelmi miniszteri posztra kiválasztott Bill Richardson új-mexikói kormányzó egy szövetségi vizsgálat miatt visszavonta jelölését január 4-én.