Nem az ígéretekből lett a történelem

Volt köztük, aki ikonná nemesedett, volt, aki kétségtelen érdemei és néhány hibája mellett is leginkább csak "rendes fickóként" maradt meg az amerikaiak emlékezetében, és volt, aki eltékozolta lehetőségeit - az [origo] megnézte, hogy az elmúlt ötven év izgatottan várt amerikai elnökei mennyiben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Három elnök, három korszak, háromféle eredmény.

Várakozások: Az Egyesült Államok egyik leggazdagabb családjának leszármazottja a demokrata előválasztási kampány előtt nem volt országosan ismert figura. Kampánybeszédeit azonban országszerte olyan ováció fogadta a Time korabeli tudósítása szerint, mint korábban egyetlen más politikusét sem.

Pedig azzal, amit mondott, rendre meglepte a közönséget: a valaha volt egyik legnépszerűbb amerikai elnök, a repubikánus Dwight Eisenhower nyolcéves elnökségének kényelme után bajokról, aggodalmakról beszélt. A nagyhatalmi presztízs csökkenéséről, és a szovjetekkel szembeni lemaradásról beszélt a fegyverkezési versenyben, miközben az amerikaiak többsége meg volt győződve hazája vezető szerepéről. A jóléti állam megreformálását tervezte egy olyan országban, ami büszke volt arra, hogy milyen igazságos a vagyon elosztása. "Nem tudok addig nyugodtan aludni, amíg 17 millió amerikai éhesen fekszik le esténként" - mondta Kennedy. Római katolikus hite szintén felkavarta a kedélyeket, addig kizárólag protestáns elnökei voltak az Egyesült Államoknak.

A demokrata konvención tartott beiktatásán elmondta híres beszédét az "Új határokról": "Új határok előtt állunk - a beteljesületlen remények és álmok határában. Ezek mögött a határok mögött ott vannak a tudomány és az űr felfedezetlen területei, a háború és béke megoldatlan problémái, a tudatlanság és az előítéletek megoldatlan problémái, a szegénység és a felesleg megválaszolatlan kérdései." Igaz, ugyanilyen megválaszolatlan kérdés volt, hogy miből akarja fedezni az oktatás többlettámogatását, a leszakadó térségek megsegítését és egyéb terveit a költségvetési hiány növelése nélkül - Kennedy általában arra hivatkozott, hogy ez nagyobb gazdasági növekedéssel oldható meg, részletekbe azonban nem bocsátkozott.

A New York Times mindenesetre mellette állt ki szerkesztőségi vezércikkben: a lap szerint külpolitikai kérdésekben kevésbé pragmatikus, mint Nixon, és a belpolitikában is inkább alkalmas a végrehajtó hatalom és a kongresszus munkájának összehangolására. Azt ugyanakkor a lap is kockázatosnak tartotta, hogy költekezésbe hajszolja az államot.

Eredmény: John F. Kennedy hajszállal előzte meg Nixont a választáson, ezzel pedig a legfiatalabb elnök lett. Teljesítményének értékelését megnehezíti, hogy 1963-ban lelőtték, így tervei jelentős részét nem tudta megvalósítani, halálával viszont az amerikai történelem ikonjává vált (a valaha volt legjobb elnökök listáján rendre az élmezőnyben végez a közvélemény-kutatásokon az Egyesült Államokban).

Elnöksége súlyos külpolitikai kudarccal kezdődött. A kubai Disznó-öbölben végrehajtott hadműveletet ugyan még az Eisenhower-adminisztráció készítette elő, a végrehajtás azonban már Kennedyre maradt, a Fidel Castro rendszerének megdöntéséért indított akció pedig óriásit bukott. A kudarcért Kennedy a nyilvánosság előtt magára vállalta a felelősséget, és sokkal óvatosabban kezdett bánni a katonai megoldásokkal, és bizalmatlanabbá vált a vezérkari főnökökkel szemben. Az elnök tanult a hibából, és néhány hónappal később már alaposan sikerült meglepnie a tapasztalatlan és gyenge ellenfélre számító Hruscsovot bécsi találkozójukon: kijelentette a háborúval fenyegetőző szovjet első titkárnak, hogy ő is hajlandó háborúba menni.

Kennedy ezután nekilátott ígéretei megvalósításának: jelentősen megnövelte a katonai költségvetést, felpörgette az űrprogramot. Beszédírója, Theodore Sorensen utólag úgy nyilatkozott, Kennedy legfontosabb mondata nem a sokat idézett "Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért" volt, hanem egy másik: "Csak amikor a fegyvereink már minden kétséget kizáróan ütőképesek, akkor lehetünk biztosak abban, hogy nem kell majd használnunk őket."

A fordulatot a kubai rakétaválság hozta el számára. A világ akkor került a legközelebb az atomháborúhoz, a szembenálló felek elmentek egészen a falig - az összecsapás azonban (nem kis részben Kennedy okos diplomáciájának köszönhetően, aki csak a békülénykenyebb hangvételű orosz üzenetekre reagált, a fenyegetéseket egyszerűen nem vette figyelembe) nem robbant ki, innentől kezdve pedig egyenes út vezetett az enyhülés felé, a vezetők ugyanis belátták, az egész világot elpusztíthatják. Kennedy külpolitikája tehát beválni látszott, halála után két évvel pedig már az őt kezdetben lekezelő Hruscsov is úgy nyilatkozott, ők ketten megváltoztathatták volna a világot. A kezdő lépéseket azért megtették: 1963 tavaszán az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia aláírta azt az egyezményt, mely kizárólag föld alatti nukleáris tesztrobbantásokat engedélyezett.

Kevésbé pozitív lépés volt, hogy - bár nem ekkor teljesedett ki - az elnöksége alatt mélyedt bele az Egyesült Államok a vietnami háborúba, ő növelte a Vietnamban állomásozó csapatok létszámát nyolcszázról tizenhatezer háromszáz főre. Igaz, a háború későbbi menetét halála miatt nem tudta befolyásolni.

A belpolitikában a legjelentősebb eredményeket a polgárjogok kiszélesítésében érte el, bár az általa beterjesztett Polgárjogi Törvény hatálybalépését már nem érte meg. Ez a törvény tiltotta meg a faji alapú megkülönbözetést iskolákban, nyilvános helyeken és munkahelyeken.

Egy dollárról 1,25 dollárra növelte a minimál órabért. Nagyszabású lakásprogramot hirdetett, mely inkább a meglévő ingatlanállomány fejlesztését, mint újak építését célozta. A munkanélküliség elleni programja ugyanakkor, bár kétszázezren vettek benne részt, lényegében eredménytelenül zárult. Az általa tervezett adócsökkentést életében már nem fogadták el, de a polgárjogi lépéseken kívül egyéb belpolitikai törekvései a következő elnök, Lyndon B. Johnson alatt bontakoztak ki.