Két szenátor is összeesett a beiktatási ebéden

Vágólapra másolva!
Két idős szenátor is összeesett Barack Obama ünnepi beiktatási ebédén. Egyiküket, Ted Kennedy-t, John F. Kennedy öccsét, kórházba szállították, másikuk jól van.
Vágólapra másolva!

Két szenátor, Robert Byrd és Ted Kennedy - az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy öccse - is összeesett kedden a Capitoliumban megtartott ünnepi beiktatási ebéden - jelentette a Fox News és a CNN hírcsatorna.

A tavaly agydaganattal operált 76 éves Kennedy szenátort kerekes székben tolták ki az ebédről, miután görcsös rángatózás után összeesett. A szenátort - aki John Kerry szenátor és Walter Mondale volt alelnök mellett ült az ebéden - kórházba szállították, ahol Edward Aulisi, a kórház vezető idegsebésze közleményben tudatta, hogy a szenátor rosszullétét feltehetően kimerültség okozta. Kennedyt éjszakára megfigyelésre benntartják a kórházban, szerda reggel azonban már hazamehet.

A 91 éves Robert Byrd szenátort, aki a felsőház legidősebb tagja, szintén ki kellett vinni a teremből. Ő attól lett rosszul, hogy szemtanúja volt szenátortársa és régi barátja több percig tartó rángatózásának. Irodája később azt mondta, hogy jól van.

Az újonnan beiktatott Barack Obama elnök és az ebéd részvevői azonnal imádkoztak a szenátorokért.

Kennedy az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök legfiatalabb fivére, a szenátus második legrégebben, 1962 óta hivatalban levő tagja. Egyike volt Obama legkorábbi támogatóinak, vezető szerepet játszott a szenátusban Obama támogatói bázisának erősítésében.