Hillary Clinton nem törekszik az alelnökségre

Vágólapra másolva!
Hillary Clinton, a demokrata párti elnökjelöltségért folyó verseny vesztese nem törekszik az alelnöki tisztségre - legalábbis ezt állítja kampánystábja egy csütörtökön kiadott közleményben.
Vágólapra másolva!

"Miközben Clinton szenátor már egyértelműen jelezte, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy demokrata politikust válasszanak majd a Fehér Házba, nem keresi az alelnöki tisztséget, s e témában rajta kívül senki más nem beszélhet" - áll a közleményben, hozzátéve: az alelnök kiválasztása csakis Barack Obama szenátorra, a demokraták elnökjelöltjére tartozik.

Az Obama-kampánystáb visszafogott, udvarias hangnemben reagált. A válasz szerint méltányolják Clinton állásfoglalását, azt hogy felismerte: az elnökjelöltnek pontosan, szabályosan kell eljárnia az alelnökjelölt kiválasztásának fontos folyamatában. Obama kampánymenedzsere közölte: mindaddig nem ejtenek szót az ügyről, amíg az illinois-i szenátor nem dönt a kérdésben.

Barack Obama szenátor, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje már kijelölt egy háromtagú szakértői csapatot, hogy térképezze fel számára a lehetséges alelnökjelöltek körét.

A volt first lady a tervek szerint szombaton jelenti be hivatalosan visszalépését és Obama támogatását. A Clinton-stáb, miközben a visszalépés bejelentésére készül, megfigyelők szerint az utóbbi 24 órában úgy manőverezett, hogy a New York-i szenátor legyen az alelnökjelölt.