Berlinben is kampányolna Barack Obama

Vágólapra másolva!
A Brandenburgi kapu előtt kíván beszédet mondani berlini látogatásán Barck Obama, de a német kormány nem lelkesedik az ötletért. Úgy vélik, a történelmi hátteret csak kivételes esetekben szabad politikai célra használni, és akkor is csak megválasztott államfőknek. Attól tartanak, Obama példája ragadós lesz, és mások is Berlinben akarnak majd kampányolni.
Vágólapra másolva!

Komoly fejfájást okoz a német kormánynak Barack Obama, az amerikai demokraták elnökjelöltje, aki július 24-én érkezik bemutatkozó látogatásra Berlinbe - írja a Spiegel Online. Obama ugyanis azt tervezi, hogy beszédet mond a német főváros legismertebb és történelmileg legjelentősebb pontján, a Brandenburgi kapu előtt.

A demokrata jelöltet Berlinben fogadja Angela Merkel kancellár, és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is, de német kormánykörökben hangsúlyozzák, hogy kizárólag ismerkedésről van szó, hiszen Obama nem megválasztott elnök, így a látogatás nem lehet hivatalos. A kiegyensúlyozottság jegyében a kancellári hivatal közölte: nyitott ajtókkal várják John McCain republikánus jelöltet is.

Fenntartásokkal fogadták ugyanakkor Obamának azt a szándékát, hogy beszédet mondjon a Brandenburgi kapu előtt. A kancellári hivatal szerint ugyanis a szimbolikus helyszínt csak kivételes esetekben szabad politikai kinyilatkoztatások céljára használni, és természetesen ez a lehetőség is csak megválasztott állam- és kormányfők számára adott. Emlékezetes, hogy Helmut Kohl kancellár is itt jelentette be Németország újraegyesítését 1990-ban.

A döntés a berlini szenátus, vagyis a városi önkormányzat kezében van, és állítólag Obama képviselője már találkozott is Klaus Wowereit kormányzó polgármesterrel. A kancellári hivatala attól tart, hogy a példa ragadós lesz, és a Brandenburgi kapu más választási kampányokban is kedvelt háttérré változik.