Szuperkedd percről percre

Vágólapra másolva!
Szoros versenyekkel igen, megdöbbentő eredményekkel már kevésbé szolgált az amerikai elnökválasztási kampány szuperkeddje. A demokratáknál Barack Obama sokat nyert, de Hillary Clinton gyűjtötte be a legértékesebb trófeát. A republikánusoknál az egykori lelkész Mike Huckabee volt a meglepetésember, de John McCain így is magabiztos győzelmekkel menetelt előre. Ha érdekli az is, mi rejlik a számok között, ide kattintson. Kövesse az eredményeket folyamatosan az [origo]-n!
Vágólapra másolva!

08:08

Idahót Obama teheti zsebre, jelentős fölénnyel verte Clintont (74-17 százalék) a végleges eredmények szerint.

07:58

Missouri Obamáé lett, egy százalékos előnnyel nyert Clinton előtt (49-48 százalék). A republikánusoknál McCain húzhatott győzelmi strigulát szoros versenyben: egy százalékkal volt jobb Huckabee-nál (33-32 százalék).

07:48

Obamáé lett Kansas, ahol csak a demokrata pályázók mérették meg magukat kedden. Az afroamerikai politikus a szavazatok 74 százalékát szerezte meg a 32 küldöttet adó államban, Clintonnak 26 százalék jutott.

07:36

Összeszámolták az összes szavazatot Tennessee-ben. A demokratáknál 68, a republikánusoknál 52 küldöttet jelentő államban Clinton (54 százalék), illetve Huckabee (34 százalék) győzött. A demokrata Obama 41, McCain (a második helyezett republikánus) 32 százalékot szerzett.

07:28

A demokratáknál már csak két állam eredménye bizonytalan: a 26 küldöttes Új-Mexikóban 15 százalékos feldogozottságnál Clinton vezet (53 százalék), 15 százalékot verve Obamára. A 88 küldöttes Missouriban 99 százalékos feldolgozottságnál 49-48 százalék az eredmény Obama javára. Obama ezen felül 12 államban tekinthető biztos befutónak, Clintonnak 8 államban áll a zászló. A republikánusoknál csak a 26 küldöttes Alaszka bizonytalan még, John McCain 9, Mitt Romney 6, Mike Huckabee 5 államban lesz befutó.

07:16

Tavaly nyáron már majdnem leírták, ám a szuperkeddi eredményeit tekintve joggal nevezheti magát éllovasnak a republikánusok között John McCain, aki elvitte Kalifornia 170 republikánus küldöttjét. A republikánus előválasztások és jelölőgyűlések győztesei többnyire az összes küldöttet viszik az adott államokban a szuperkedden. A demokratáknál többnyire a megszerzett kongresszusi körzetek arányában osztják fel a küldötteket. Barack Obama több államban nyert, vagy áll nyerésre, ám Hillary Clinton főleg a több küldöttet adó államokban nyert, vagy lesz befutó.

06:57

Oklahomában összeszámolták az összes szavazatot. A demokratáknál Clinton nyert 55 százalékkal, Obama 31-et szerzett. A republikánusoknál McCainé az állam 37 százalékos eredménnyel, Huckabee 33-at, Romney 25-öt csípett meg.

06:40

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Hillary Clinton lesz a győztes Kaliforniában, miután behozhatatlan előnnyel vezet Barack Obama előtt. A demokraták Kaliforniában szerezhetik meg ma a legtöbb küldöttet, szám szerint 370-et, amit rájuk adott szavazatokkal arányosan osztanak szét közöttük.

06:33

A republikánusoknál úgy néz ki, hogy Romney-é lesz Montana, Colorado, Minnesota, Észak-Dakota, Utah, Massachusetts, Huckabee-é Georgia, Tennessee, Alabama, Arkansas, Nyugat-Virginia. McCain Arizona, Oklahoma, New York, Delaware, New Jersey, Connecticut, Illinois, Missouri, Kalifornia államokban áll biztos nyerésre, a CNN 271 küldöttet számol neki.

06:13

A demokratáknál már csak négy államban bizonytalan a szavazás kimenetele. Kaliforniában, Missouriban, Új-Mexikóban és Alaszkában. Barack Obama tizenegy államban áll biztosan nyerésre (Utah, Colorado, Idaho, Minnesota, Connecticut, Kansas, Észak-Dakota, Alabama, Delaware, Illinois, Georgia), míg Hillary Clinton hétben (Oklahoma, Arkansas, Tennessee, New York, Massachusetts, New Jersey, Arizona). Csakhogy Clinton vezet a 370 demokrata küldöttet adó Kaliforniában, és több sok küldöttes államban is ő lesz a befutó.

05:45

Legalább 11 ember meghalt az Arkansasban, Tennessee-ben és Mississippiben kedden pusztító tornádókban. Az elnökjelölt-aspiránsok sorra kitérnek beszédeikben az áldozatokra, és együttérzésüket hangoztatják.

05:40

Montanából Mitt Romney viheti a 25 republikánus küldöttet az elnökjelölt-állító gyűlésre: száz százalékos feldolgozottságnál 38 százalékkal nyert. A demokraták majd csak júniusban tartanak itt előválasztást.

05:34

A CNN szerint Mike Huckabee viszi Georgiát, és az ottani 72 republikánus küldöttet. A volt lelkész 89 százalékos feldolgozottságnál 2 százalékkal vezet McCain előtt. A demokratáknál Georgia Obamának áll, akinek azonban Kalifonriában rosszul megy: 7 százalékos feldolgozottságnál 22 százalékos hátránnyal kullog Clinton mögött.

05:26

Oklahoma 38 demokrata küldöttjének többségét Clinton tudhatja magának, míg az ugyancsak 38 republikánus küldött McCain elnökjelöltségi esélyeit erősíti 99 százalékos feldolgozottságnál.

05:22

Öt órakor lezárták az urnákat Kaliforniában is, amely a legzsírosabb államok egyike a szuperkedden. A demokratáknál 370, a republikánusoknál 170 küldöttet szerezhetnek meg a pályázók. A republikánusoknál a legelső eredmények szerint az esélyesebbnek tartott McCain vezet. A demokratáknál is a felmérések szerint hajszálnyival vezető Clinton áll jobban 1 százalékos feldolgozottságnál.

Alaszkában később zárnak az urnák, itt a demokratáknál 13, a republikánusoknál 26 küldöttet szerezhetnek a pályázók. A republikánusok közül személyesen csak Ron Paul kampányolt a tulnyomóan republikánus beállítottságú államban.

05:12

A republikánusoknál is száz százalékos a feldogozottsága Észak-Dakotának. A 23 küldöttet adó államot Mitt Romney vitte.

05:08

A republikánusoknál egyre nagyobb McCain előnye: Arizona, Oklahoma, New York, Delaware, New Jersey, Connecticut, Illinois az övé, összesen 283 küldöttel. Mitt Romney-é Massachusetts, Észak-Dakota, Utah, Minnesota, 140, Mike Huckabee-é Nyugat-Virginián kívül Arkansas és Alabama 94 küldöttel a CNN előrejelzése alapján.

04:59

Barack Obama már nyolc államban áll biztosnak tűnő nyerésre a demokraták közül: Minnesota, Connecticut, Kansas, Észak-Dakota, Alabama, Delaware, Illinois, Georgia, ami összesen 488 küldöttet jelent, arányosan elosztva. Clinton hat államot: New Jersey-t, Massachusetts-et, New Yorkot, Tennessee-t, Arkansast és Oklahomát érezheti a zsebében, de ezek nagyobb államok, így a több (621) küldöttből, több jut majd neki .

04:39

Észak-Dakota Obamáé lett a szavazatok 100 százalékának összeszámolása után. Itt 13 küldötten osztozhat Clintonnal a demokrata afro-amerikai politikus. A republikánusok közül Mitt Romney örülhet itt: 82 százalékos feldolgozottságnál 37 százalékkal áll nyerésre. A republikánusok 23 küldöttön osztoznak.

04:31

Nagy számban járultak és járulnak az urnák elé az amerikai szavazók a szuperkeddi előválasztásokon. A CNN szerint Kaliforniában például 700 ezerrel több ember regisztrálta magát, mint 2004-ben. Georgiában a regisztrált szavazók 35 százalékos részvételét jelezték, a részvételi arány utoljára 1992-ben érte el a 30 százalékot itt. New York államban a szokásos 25 százalékos részvétel helyett 35-tel számolnak. Az ország déli részén eközben viharos idő zavarta meg a szavazást, Tennessee-ben és Arkansasban több szavazóhelyiséget is be kellett zárni pusztító tornádók miatt.

04:14

Az összes szavazat feldolgozását követően Delaware-t véglegesen elnyerte John McCain, ami 15 küldöttet jelent a republikánus éllovasnak. A demokraták közül Obama zsebelheti be győzelmet.

03:56

Hazai idő szerint négy órakor három államban zárulnak az urnák az Egyesült Államokban. Idahóban csak a demokratáknak van küldöttgyűlésük, itt 18 küldöttet szerezhetnek meg a pályázók. Az idahói egyetem The New York Timesnak nyilatkozó politológus-professzora szerint Clinton "egyáltalán nincs jelen" az államban.

Észak-Dakotában a demokratáknál 13, a republikánusoknál 23 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók. A demokraták közül ugyancsak Obamának van erősebb jelenléte itt. A republikánusok közül csupán a versenyből azóta kiszállt Rudy Giulianinak volt itt irodája Fargóban. Utahban a demokratáknál 23, a republikánusoknál 36 küldöttet szerezhetnek meg a küzdők. A szavazók alig nyolc százaléka számít itt demokratának, a republikánusok közül a mormon vallású Romney viheti a mormonok államát.

Forrás: [origo]
McCain megy előre

03:53

A republikánusok közül John McCain áll a legjobban: öt államban tekinti biztos győztesnek a CNN. New York, Delaware, New Jersey, Connecticut és Illinois összesen 252 küldöttet jelent. Mike Huckabee egy államban számít biztos befutónak egyben már nyert is. Arkansas és Nyugat-Virginia összesen 49 küldöttet tesz ki. Romney-t Massachusettsben tekintik tuti győztesnek, ami 43 küldöttet ad.

03:42

A demokratáknál négy államban veheti biztosra győzelmét Obama és Clinton is. Előbbit Alabamában, Delaware-ban, Illinois-ban és Georgiában tekintik már most győztesnek az előzetes eredmények szerint. A négy állam összesen 307 küldöttet jelent. Clintoné lesz a CNN előrejelzése szerint Oklahoma, Tennessee, Arkansas és New York, ami összesen 373 küldöttet jelent.

3:12

A republikánusoknál egyszerűbbnek tűnik a képlet a CNN szerint. McCain 192 delegálttal vezet, Romney-nak 90, Huckabee-nek 54 küldötte van jelen állás szerint.

3:12

Az igazán nagy falatokon a jelek szerint osztoznak a demokraták. Clinton várhatóan tarol saját államában, New Yorkban, ahonnan 281 küldött érkezik majd. Neki áll a 121 küldöttet adó Massachusetts és a 127-et adó New Jersey is. Obama viszont szinte biztosan viszi a maga 185 küldöttével elég súlyos Illinois-t és a 103-as Georgiát is. A CNN szerint Clintonnak 279 küldötte van (a győzelemhez 2025 kell), míg Obamának csak 210, viszont Clintonnak sokkal több a szuperküldötte (193 Obama 106-jával szemben), és mivel őket nem köti a szavazási fegyelem (azaz megtehetik, hogy Obamára voksolnak végül az elnökjelölt-választó gyűlésen), ezért Clinton nem érezheti magát biztonságban vezetése ellenére sem.

Forrás: [origo]
Obamának nem csökken hátránya

03:09

A demokraták közül Hillary Clinton győzelmét jósolják New York államban is, a politikus eddig hét államban vezet, ezek közül négyet (New York, Tennessee, Arkansas, Oklahoma) várhatóan meg is nyer. Barack Obama hat államban vezet, ám ezek közül csupán két helyen (Georgia, Illinois) mondja biztosra győzelmét az exitpollok alapján a CNN. A republikánusok között John McCain ugyancsak négy államban (Delaware, New Jersey, Connecticut, Illinois) veheti biztosra a győzelmet, és további négyben vezet, Mitt Romney Massachusettsben nyerhet, Mike Huckabee Nyugat-Virginiában nyert, és elviheti még Arkansast. A számok gyorsan változnak.

02:57

Itthoni idő szerint hajnali háromkor hat államban zárulnak be az urnák. Arizonában a demokratáknál 56, a republikánusoknál 50 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. Ez John McCain hazája, a republikánusoknál ő az esélyes, a demokratáknál Obama és Clinton 41, illetve 43 százalékon áll. Coloradóban a demokratáknál 55, a republikánusoknál 43 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. A republikánusok közül itt Romney áll jobban az előrejelzések szerint, a demokratáknál szoros küzdelem várható. Kansasban csak a demokratáknak lesz küldöttgyűlésük, 32 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden.

Minnesotában a demokratáknál 72, a republikánusoknál 38 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. A felmérések szerint McCain jelentős előnnyel rendelkezik a republikánusok körében, a demokratáknál szoros versenyt jósolnak Obama és Clinton között. Új-Mexikóban csak a demokratáknak lesz küldöttgyűlésük, 26 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. A helyi kormányzó Clintont támogatja, Obamának Kennedy kampányolt itt.

New York államban a demokratáknál 232, a republikánusoknál 101 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. A felmérések szerint a republikánusoknál McCain 54 százalékra számíthat, messze Romney 22 százaléka előtt. A demokratáknál Clinton áll jobban (53 százalék), Obama 39-re számíthat a felmérések szerint.

02:40

Barack Obama kiütéses győzelemre áll Georgiában: 22 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 59 százaléka az övé.

02:34

Már három állam elnyerését jósolja a CNN az exitpollok alapján a republikánus John McCainnek: New Jersey-t, Connecticut-ot és Illinois-t viheti. Massachusettsben és Illinoisban a demokraták közül Obama lehet a befutó, a republikánusok közül Massachusettsben Romney-nak áll a zászló. Egyértelműen Clintonnak jósolják Oklahomát és Arkansast (itt a republikánusok közül Huckabee nyerhet), de az eddig feldoglozott adatok alapján Clinton vezet New Jerseyben, Tennessee-ben, Missouriban, Alabamában is.

02:05

Illinois Obamának és McCainnek áll. Három államban: Oklahomában, Alabamában és Tenessee-ben azonban Clinton győzelmét jósolják. Connecticutban McCain, Massachusettsben Romney lehet a nyerő - a CNN által közölt exitpollok szerint.

01:59

Két órakor kilenc államban zárják le a szavazóurnákat. Alabamában a demokratáknál 52, a republikánusoknál 45 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. A felmérések szerint a szavazatok felét fekete szavazók teszik majd ki, ami Barack Obamának segít a demokratáknál. A republikánusoknál a lelkész Huckabee javára billentheti a mérleget, hogy a 2004-es általános választásokon szavazók 43 százaléka nevezte magát evangéliumi kereszténynek, és 44 százalékuk konzervatívnak.

Connecticutban a demokratáknál 48, a republikánusoknál 27 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók. A felmérések szerint a republikánusoknál McCain a legesélyesebb 39 százalékkal, míg Romneynak 11-et jósolnak. A demokratáknál folyamatosan Clinton előnyét mérték, ám a The New York Times megjegyzi, hogy az állam meglehetősen változékonynak számít.

Delaware-ban a demokratáknál és a republikánusoknál is 15 küldöttet szerezhetnek meg. A republikánusoknál várhatóan McCain viszi majd az összes küldöttet a felmérések szerint.

Illinois-ban a demokratáknál 153, a republikánusoknál 57 küldött sorsa dőlhet el. A felmérések szerint a republikánusoknál McCain a nyerő ember 43 százalékkal, Romneynak 20-at jósolnak. A demokratáknál Obama az esélyesebb 55 százalékkal Clinton 24-ével szemben.

Forrás: [origo]
Romney nem áll túl jól

Massachusettsben a demokratáknál 121, a republikánusoknál 43 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók. A demokratáknál Clinton vezet az előrejelzések szerint, de Edward M. Kennedy helyi szenátor támogatása sokat hozhat Obama konyhájára. A republikánusoknál Romneynak áll a zászló 50 százalékkal McCain 37-ével szemben.

Missouriban a demokratáknál 88, a republikánusoknál 58 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók. Clinton és Obama szorosan áll a felmérések szerint, előbbi 47, utóbbi 41 százalékra számíthat. McCain 37 Romney 24 százalékon állt az előrejelzések szerint.

New Jersey-ben a demokratáknál 127, a republikánusoknál 52 küldöttet szerezhetnek meg a pályázók. Clinton előnye a felmérések szerint az utóbbi időben meglehetősen visszaesett Obamával szemben, legutóbb előbbinek 48, utóbbinak 43 százalékot jósoltak, a republikánusoknál McCain 52, Romney 30 százalékon állt.

Oklahomában a demokratáknál és a republikánusoknál is 38 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. A demokratáknál Clinton áll nyerésre az előrejelzések szerint, és várhatóan viszi is az államot. Obama - Illinois-on kívül - ebben az államban nem hirdette magát a tévében. Itt McCain és Huckabee versenyét jósolják, "az emberek itt nem szeretik Romkneyt" - idézett a The New York Times egy helyi politikai elemzőt.

Tennessee-ben a demokratáknál 68, a republikánusoknál 52 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden.

00:59

Itthoni idő szerint egy órakor bezárnak a szavazóhelyiségek Georgiában. Az államban a demokratáknál 87, a republikánusoknál 69 küldöttet szerezhetnek meg a jelöltségre pályázók kedden. A The New York Timeson közzétett felmérések szerint a demokratáknál Hillary Clinton 41, Barack Obama 47 százalékra, a republikánusoknál McCain 33, Romney 27 százalékra számíthat. A CNN-en közzétett exitpoll szerint a demokratáknál Barack Obama nyert, a republikánusoknál nem ilyen egyértelmű az előrejelzés, John McCain, Mitt Romney és Mike Huckabee fej-fej mellett áll.

23:20

Az elnökjelöltségért folyó küzdelemben még összesen heten vannak versenyben, három demokrata és négy republikánus politikus. Huckabee nyugat-virginiai győzelme ugyan hozott neki küldötteket, ám még így is messsze le van maradva a republikánus éllovas John McCaintől, akinek már összesen 111 küldöttje van, a volt lelkész Huckabeenek összesen 47, míg Romneynek 94. A negyedik republikánus jelöltségre pályázó Ron Paul csupán hat küldöttel büszkélkedhet.

A demokratáknál Hillary Clinton vezet 241 küldöttel, Barack Obamának 178-at sikerült eddig megszereznie, a harmadik még versenyben lévő Mike Gravelnek egyetlen egy sincs. A BBC szerint amelyik jelölt ma rosszul teljesít, annak véget ér a küzdelem.

A demokratáknál legalább 2025, a republikánusoknál legalább 1191 küldöttet kell összegyűjteni ahhoz, hogy valaki elnyerje a jogot az indulásra az elnökválasztáson. A meglehetősen bonyolult választási rendszerrel itt ismerkedhet meg részletesebben.

22:30

Mike Huckabee republikánus elnökjelölt gyűjtötte be az első győzelmet az amerikai előválasztások keddi szuperfordulójában. Kedden éjszaka 24 államban döntenek arról, melyik republikánus, illetve demokrata politikust akarják indítani az elnöki székért folyó versenyben.

Huckabee a küldöttek 52 százalékának szavazatával nyert Mitt Romney előtt. Ezzel begyűjtötte az állam mind a 18 küldöttét. Az ígéretesen induló - a legelső, iowai gyűlést megnyerő -, de folyamatosan lemaradó Huckabee ezek szerint mégis versenyben van.

Forrás: Getty Images
Huckabee a nap első nyertese

Mitt Romney volt massachusettsi szenátor a szavazatok 47, míg az arizonai John McCain 1 százalékát szerezte meg. A CNN szerint McCain gyenge eredménye azt jelzi, hogy támogatói inkább Huckabeet részesítették előnyben, hogy blokkolják McCain komolyabb riválisát, Romneyt.