Bababarát terület címet kaphatnak már a magyar áruházak is

Vágólapra másolva!
Ma Magyarországon az anyatejes táplálás fontosságának hangoztatása mellett sincsenek meg a lehetőségek arra, hogy egy anyuka az otthonán kívül kényelmesen meg tudja szoptatni babáját. A Szoptatásért Magyar Egyesület ezért hozta létre a "Bababarát terület" kezdeményezést. Bababarát terület lehet az a vendéglő, áruház, hivatal, templom, játszótér, művelődési ház, sportpálya, sőt munkahely is, ahol nyugodt és dohányfüstmentes helyet tudnak biztosítani a szoptatáshoz.
Vágólapra másolva!

Sok édesanyának komoly problémát jelent az, hogy a szülés utáni első hónapokban kimozduljon otthonról, mivel szinte alig létezik olyan hely, ahol egy, vagy több kisgyerekkel kultúrált körülmények között, különös kényelmetlenség nélkül lehetne vásárolni, étkezni, ügyeket intézni stb. Különösen nehéz helyzetben vannak a szoptató anyák, hiszen szinte sehol nincsenek meg a szoptatáshoz szükséges feltételek.
Szerencsére Magyarországon majdnem minden anya szoptat - legalább az első hónapokban - így igen sok családot érint a fent leírt probléma. Ezt felismerve hirdetik meg a "Bababarát terület" kezdeményezést. Bababarát terület lehet bármely olyan nyilvános hely, intézmény, ahol nyugodt és dohányfüstmentes helyet tudnak biztosítani a szoptatáshoz.
Külföldön nem ismeretlen ez a szemlélet. Egyes üzletekben, hivatalokban külön helyiségeket tartanak fenn, ahol az anyák megszoptathatják és tisztába tehetik a kicsiket. Ha ilyen nincs, felajánlanak egy irodát vagy öltözőhelyiséget a kismamának. A szoptatással foglalkozó szervezeteknek jegyzékük van ezekről a helyekről, de az utazási irodák, közlekedési vállalatok is számon tartják őket. A lényeg valójában nem a külön szoba létrehozása, hanem az elfogadó, segítőkész hozzáállás.

A Bababarát terület logót olyan intézmények igényelhetik, amelyek munkatársai szívesen látják a szoptató anyákat, és kultúrált körülményeket tudnak biztosítani a kisgyermekes családok számára.
Magyarországon az IKEA bútoráruház volt az első, ahol gondoltak a kisbabás szülőkre. Mindkét áruházukban kellemes szoptatós szobát rendeztek be, a budaörsibe még egy ágyat is betettek, hogy aki fekve szokott szoptatni, az itt is megtehesse.

A logóval ellátott matricát, táblát vagy asztalra állítható kartonlapot színes és egyszínű változatban lehet megrendelni a Szoptatásért Magyar Egyesület címén:
1024 Budapest, Margit krt. 55.
Tel./fax: 316-6762
e-mail: szme@freemail.hu