Vágólapra másolva!
A nők nagy többsége igyekszik megszabadulni a lábán, karján, a bikinikivágásban, esetleg az arcán lévő felesleges szőrzettől. Az utóbbi időkben számos korszerű, a technika fejlődése folytán elérhetővé vált kezelési módszer mutatkozott be Magyarországon is. Cikkünkben a hagyományos és modern lehetőségeket egyaránt számba vesszük.
Vágólapra másolva!

talpA nők egy részénél a zavaró szőrzet a szokványos területeken, a lábon, karon látható, de a megszokottnál sűrűbb, vastagabb szálú. Néha ez a kellemetlenség csak körülírt területeken jelentkezik, olykor viszont a test nagy részén. Másokon az egyébként férfiakon megszokott területeken, például a szakáll vagy bajusz területén is nőnek szőrszálak. Bárhol forduljanak is elő a zavaró szőrszálak, természetes, hogy szeretnénk megszabadulni tőlük. Ehhez ma már többféle módszer áll rendelkezésünkre. Legelterjedtebbek a házi módszerek, illetve a kozmetikusok által alkalmazott kezelések.

Időleges szőrtelenítés, depiláció

Kevés szőrszál esetén elegendő a csipesszel történő kihúzás. Jó, ha ez a szőr növekedésének irányába történik. Szintén a szőrszál kihúzása a lényege a gyantázásnak, amelynek alkalmazására hideg és meleg gyanta is rendelkezésünkre áll. Hátránya a fájdalmasság, továbbá az, hogy a visszanövő szőrszálak körül sokszor gyulladás lép fel. Ugyancsak depilációra alkalmasak a kereskedelemben kapható elektromos készülékek. Kémiai módszerrel roncsolják a szőrszálat azok a krémek, amelyek lúgos vegyhatásukkal a szaruképleteket feloldják, így azok leválnak a bőrfelszínről.

Fentieken kívül sokan alkalmazzák az egyszerű borotválást, illetve piheszerű, sűrű szőrszálak esetében, érzékeny bőrfelületen a szőkítést.

Végleges szőrtelenítés, epiláció

Ezzel az eljárással a szőrszál "gyökerét", papilláját roncsoljuk el. Az elroncso lt papillából nem nő többé szőr. Bőrgyógyászok, kozmetikusok egy része vállal elektromos módszerrel történő szőrtelenítést. Ez az eljárás hatásos lehet, de rendkívül lassú, nagy precizitást igényel, fájdalmas és hosszadalmas. Néha a szőrszál helyén hegesedés is felléphet.

Az utóbbi években Magyarországon is megjelentek olyan készülékek, amelyek segítségével végleges szőrtelenséget lehet elérni fájdalom nélkül vagy igen kis fájdalommal. A módszer előnye még az elektromos epilációval szemben, hogy egyszerre nagy számú szőrtüsző kezelhető, és ez jelentősen meggyorsítja az eljárást. Létezik olyan berendezés, amely speciális szűrőn áthaladó pulzáló fényt bocsát ki, amely a szőrszál gyökerére hatva elpusztítja azokat a szőrszálakat, amelyek éppen a kezelésre alkalmas növekedési fázisban vannak.

Világszerte egyre elterjedtebb a lézeres szőrtelenítés. Erre a célra mind a rubin-, mind az alexandritlézer alkalmas. A lézerfényt a pigmentált szőrszál vezeti le a szőr gyökeréig, ahol a közölt energia hővé alakulva fejti ki hatását, és elpusztítja a gyökeret.

A lézerfény is csak az éppen növekedési stádiumban lévő szőrszálakra hat, ezért mind a pulzáló fénnyel működő, mind a lézeres eljárás esetében többszöri kezelés szükséges ahhoz, hogy az óhajtott sima, szőrtelen bőrfelületet megkapjuk. Mivel a szőrtüszőknek mindig egy része van csak ebben a stádiumban, és ez az arány testtájanként is más és más, az eredmény eléréséhez szükséges kezelések száma nemcsak a berendezés típusától, hanem a kezelendő testrésztől is függ. A növekvő szőrzet aránya a szakáll, az áll területén kb. 70%, itt általában kevesebb kezelés elegendő. Rosszabb az arány a lábszárakon, ahol ilyen stádiumban csak a szőrszálak 20%-a tart, így a kezelések száma is nagyobb.
A kezeléseket minden esetben konzultáció előzi meg, ahol megállapítják a kezelendő személy bőrtípusát, megbeszélik a kezelés előtti és utáni teendőket, valamint teszteléssel megállapítják az egyénre szabottan legideálisabb kezelési módot.

Plusz két tipp

Az anyajegyből kinövő szőrszálakat nem szabad kiszedni, hanem csak körömollóval kell rendszeresen levágni. Továbbá az ilyen anyajegyeket legalább egy-két évente bőrgyógyásszal kell ellenőriztetni, mert rosszindulatúvá válhatnak.
A szemöldökből túl gyakran kitépett szőrszál egy szép napon már nem nő ki újra, mert a szőrgyökér az apró, ám újra és újra bekövetkező trauma miatt károsodik. A szemöldököt ezért ne szedjük túlságosan vékonyra - legalábbis ne túl hosszú ideig.