<p>A Rák és a munka</p>

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Javasolt szakmák:
Ezek összhangban állnak természetes hajlamaival. Utazókedve tengerészt vagy halászt faraghat belőle - ehhez hozzájárul vonzódása a víz iránt, ami alkalmassá teszi a vízisportokra is. Múltba fordulása a történelem, a régészet, a numizmatika, a bélyeggyűjtés felé irányítja. Gyűjtő szellem. A minden tevékenységében megmutatkozó pontosságszeretete, aprólékossága alkalmassá teszi az ezeket a tulajdonságokat megkövetelő mesterségekre, mint például a gépészet. Nagyon jó pedagógus, hiszen szívesen dolgozik együtt gyermekekkel, akikkel igen jól meg is értik egymást.

Fejlett művészi hajlama az irodalom, a zene, a műépítészet, filmművészet felé irányíthatja érkelődését. Jó érzéke van a tudományok iránt is.

A Rák főnök:
Pontos, aprólékos, általában szigorú rendet tart az általa vezetett vállalatban. Lelkiismeretes, dolgos és ugyanezt másoktól is megköveteli. Hármas célkitűzés vezérli: pénz, pénz, pénz. Megszállottja a szilárd anyagi helyzetnek, s erre irányuló állandó igyekezetének forrását a stabilitás és az egyéni biztonság vágya jelenti, amit érvényesít tisztségében is.

Konfucius szerint tanácsos jóra jóval, rosszra pedig igazságossággal válaszolnunk, s ezt az életelvet senki sem érti meg jobban és alkalmazza következetesebb a Ráknál, ha a beosztottjairól van szó. Mindent pontosan kiszámít, agyában mindenről pontos könyvelést vezet, s ebben bámulatos emlékezete is segíti. Kivárja azt a pillanatot, amikor minden kétséget kizáróan bebizonyíthatja, alárendeltje miért nem érdemel meg egy bizonyos tisztséget, miért nem érdemesült fizetésemelésre avagy szabadságra, de ugyanilyen váratlanul léptet elő, vagy jutalmaz prémiummal korábbi szolgálatokért, amelyekről - biztosak lehetünk benne - nem feledkezik meg.

Hogy kell fizetésemelést kérni a Rák főnöktől?
Hivatkozz arra, hogy a cég és főnököd anyagi érdekei hogy kívánják meg a te fizetésed megemelkedését, milyen hatással van ez családodra - mivel a Rák szociálisan érzékeny - mert ez meglágyíthatja a szívét. Nagyon következetes, így a Rák főnök az, aki magától is könnyen kezdeményezi a megérdemelt fizetésemelést.

A Rák munkatárs:
A Rák nem arra született, hogy vezessék őt, természetszerűen élnek benne a vezetői ösztönök. Ezért soha nem válik belőle kezelhető beosztott.

Szívósan és lelkiismeretesen dolgozik, s így olykor túlbuzgónak tűnhet azoknak a főnököknek a szemében, akik nem rendelkeznek a fenti erényekkel és akik nem emelkednek az ő színvonalára. Elszánt munkálkodásának első számú célja saját és családja anyagi helyzetének biztosítása, ami igen fontos számára. Minden cselekedetének ez a végcélja.

Mint minden Rák, egészséges, meleg és kellemes humorral rendelkezik, kollégáit elbűvöli nyílt, társaságkedvelő lényének ezzel a vonásával. Mindennek ellenére azonban nem kedveli, ha az ő rovására tréfálkoznak, mivel igen érzékeny arra, hogy nevetségessé váljon.

A többi csillagjegy meloszkópja:

Vízöntő (01.21.-02.19.)
Halak (02.20.-03.20.)
Kos (03.21.-04.20.)
Bika (04.21.-05.20.)
Ikrek (05.21.-06.21.)
Oroszlán (07.23.-08.22.)
Szűz (08.23.-09.23.)
Mérleg (09.24.-10.23.)
Skorpió (10.24.-11.22.)
Nyilas (11.23.-12.21.)
Bak (12.22.-01.20.)

HarmoNet