Egy hercegnő legendája

Vágólapra másolva!
Diana walesi hercegnő emléke ma is rendkívül erősen él a britekben. Halálának ötödik évfordulója előtt ugyanakkor sokan úgy érzik, hogy Lady Diana Spencernek még mindig nem sikerült igazán emléket állítani. A hercegnő örök legenda marad, nemcsak a brit alattvalók számára.
Vágólapra másolva!

www.theworkcontinues.org1961. július elsején az angliai Norfolk megyében egészséges kislány látott napvilágot, akit szülei, Edward John Spencer és Frances Ruth Burke Roche, a Diana Frances névre kereszteltek. A vicomte és felesége nem tudták véka alá rejteni csalódásukat, hogy újra lányuk született, hiszen már nagyon vártak egy trónörököst. Álmuk három évvel később teljesült, amikor megszületett a kis Charles, Sarah, Jane és Diana után az első fiúgyermek. A nagy esemény alkalmából magát a uralkodónőt, II. Erzsébetet kérték fel keresztanyának.

1969-ben édesanyjuk, Frances elhatározta, hogy elhagyja férjét, hogy feleségül mehessen szeretőjéhez, Peter Shand Kyddhez. - A szüleim teljesen el voltak foglalva a válásukkal. Emlékszem mamára, aki mindig sírt, és papára, aki soha nem beszélt nekünk a történtekről. Az egész nagyon szomorú volt - mesélte egy későbbi interjúban Diana. De nem csak boldogtalan pillanatokból állt a gyermek Diana élete. Imádott táncolni, órákon keresztül balettot gyakorolt a tükör előtt, és mindenféle különlegességeket gyűjtött, mint például hörcsögöket. Egyetlen nevelőnő sem tudta meghódítani a szívét, mivel a kislány attól félt, hogy édesanyja helyére pályáznak, aki számára helyettesíthetetlen volt. Diana mindent elkövetett, hogy megkeserítse a nevelők életét és mihamarabb megszabaduljon tőlük: ruháit kidobálta az ablakon, vagy bezárta a hölgyeket a fürdőszobába.

www.althorp-house.co.ukA Silfield iskolában kezdte meg tanulmányait, ahol nem jeleskedett kitűnő eredményekkel. Egyedül matematikában mutatott némi tehetséget, és ezen kívül csak a tánc érdekelte. Később édesapja beíratta a Riddlesword iskolába, ahol az izgága kislány lenyugodott valamelyest, és figyelme egyre inkább a történelem felé irányult. A tánc iránti rajongása egy cseppet sem csökkent, de mivel már 14 éves korában is csaknem 180 cm magasra nőtt, feledni volt kénytelen a balettkarriert.

1975-ben elhunyt nagyapja, a hetedik Spencer gróf, és ezt követően Diana megkapta a Lady címet. A 14 éves Lady Di-nek hamarosan újabb lelki nehézségekkel kellett megküzdenie: édesapja újra megnősült, feleségül vette Darthmouth grófnőjét, amit a kamaszlány nem bírt elfogadni. Elhatározta, hogy kezébe veszi életét, és megpróbál a saját lábán megállni. Három barátnőjével lakást bérelt Londonban, ahol óvónőként kereste a kenyerét.