Hét igazság a nők orgazmusáról

Vágólapra másolva!
Be kell ismernünk, hogy mi nők nem szívesen beszélünk őszintén és nyíltan a szexről, különösképpen partnerünkkel. De most itt a szókimondás ideje, ezért annak reményében, hogy új megvilágításba helyezhetünk bizonyos dolgokat, megosztunk veletek hét alapigazságot a női orgazmusról, amit minden nőnek és partnerének tudnia kell.
Vágólapra másolva!

1. Minden nő eltérően jut a csúcsra

Forrás: Lyn de GaraNéhányunknak csak a csikló izgatásától van orgazmusa, másoknak a G-pont, azaz Grafenberg-pont izgatásától, amely egy érzékeny, idegekkel teli terület, a vagina falán a "bejárattól" körülbelül öt centiméterre. Néhány nő pedig a csiklón és a G-ponton keresztül egyaránt megtapasztalja az orgazmust, bár ritkán egyszerre. Mivel mindannyiunk teste egyedi, nincs teljesen biztos recept egy nő orgazmusának előidézésére. Egy dolgot észben kell tartanod a női testtel kapcsolatban: a G-pont orgazmusai nem "kifinomultabbak" azoknál, melyeket a csikló idéz elő! Egyik sem feltétlenül jobb, mint a másik. A kutatások azt mutatják, hogy a különböző orgazmusokból származó idegimpulzusok egyformák, függetlenül attól, hogy hogyan idézték elő őket. Az eredmény általában 3-5 vaginális összehúzódás, melyet a teljes test izmainak megfeszülése, majd ellazulása követ, ami jobban megnyugtat, mint egy egyórás masszázs.


2. Az orgazmusok nem jönnek könnyen!

A női orgazmusokhoz négy, egymással összhangban lévő tényező szükséges: "mechanikai" ismeretek, intelligens kommunikációs képesség, bizonyos szintű kényelemérzet a partnerrel és teljes szellemi, illetve testi befogadóképesség. Összegezve: gyakorlatra van szükségünk, mert még ha ismerjük is csiklónk érzékenységét vagy G-pontunkat, akkor sincs garancia arra, hogy az "orgazmus istennője táncolni fog".

Az egyik oka annak, hogy az orgazmust a nőknél nehéz elérni az, hogy szeretkezés közben eltérő típusú és különböző időpontokban történő izgatásra van szükségük. Kis eltérések az érintésben nagy különbségeket jelenthetnek; néha erősebb nyomásra, máskor finomabb simogatásra van szükségünk. A péniszhez hasonlóan a csikló is számos idegvégződéssel rendelkezik, de ezek olyan kis területen koncentrálódnak, hogy néha még a legfinomabb érintés is túl sok lehet. Ezenkívül az a technika, ami tegnap varázslatként működött, lehet, hogy ma csak kis hatással van ránk. Bár álmaink megtestesítője lenne az a férfi, aki mindig pontosan tudná, hogy hol és milyen erősséggel érintsen meg, de a valóságban nincs mód arra, hogy a partner magától tudja, mi a jó nekünk, hacsak el nem mondjuk neki.