Hatóság őrködik a gyerek lakása felett

Vágólapra másolva!
Sok szülő szerint megéri úgy ingatlant vásárolni, hogy azt egyből a kiskorú gyerekük nevére íratják illetékfizetési megfontolásból. A probléma ott kezdődik, ha ezt az ingatlant a szülők el akarják adni.
Vágólapra másolva!

A dolog nagyon egyszerűnek tűnik: van egy család, ahol a szülők egyik pillanatról a másikra nagyobb pénzösszeghez jutnak, és úgy gondolják, vesznek egy ingatlant, amit rögtön a gyermekük nevére íratnak, hogy amikor felnő, ez a lakás nagy segítség lesz majd neki az életben való elinduláshoz. Úgy döntenek hát, hogy a gyerek nevére íratják a lakást (ehhez nem kell gyámhatósági jóváhagyás), és így az illetéket csak egyszer, egy ingatlanvásárlás után kell befizetniük.

Eddig általában semmi probléma az elmélettel, gond csak akkor adódik, ha a gyerek nevén lévő lakást (vagy nyaralót, telket stb.) a család mégis pénzzé szeretné tenni. Ezzel a továbbiakban már akkor sem gazdálkodhatnak szabadon, ha netán szorult helyzetbe kerülnek. A gyámhatóság ugyanis nagyon lelkiismeretesen őrködik a kiskorúak vagyona felett, és szigorú szabályokhoz köti a tulajdonukban lévő ingatlan eladását.

Sokszor előfordul, hogy a szülők nem mérlegelik kellőképpen azt a döntést, amikor a gyermeküknek akarnak ajándékozni vagy az ő nevére megvásárolni egy ingatlant. Akkor éri őket a meglepetés, amikor azt a vagyont, amely ugyan a gyermekük nevén van, de tőlük származik, értékesíteni, hasznosítani kívánják. Elfelejtkeznek ugyanis arról a tényről, hogy bár a vagyonszerzéshez szükséges pénzeszközöket vagy magát a vagyontárgyat ők maguk biztosították, de a gyerek tulajdonszerzése során a vagyontárgy véglegesen kikerül az ő kezük közül. Egy ilyen ingatlant nem lehetetlen eladni vagy hasznosítani - de ehhez gyámhatósági jóváhagyás szükséges.

14 éven aluliak és felüliek

Egy kiskorú gyerek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll. Ha a szülők felügyelik egy gyerek "életét", akkor a kiskorú vagyonáról is ők döntenek: a szülők a törvényes képviselők. A14. életévét betöltött gyermek jogi szempontból még cselekvőképtelennek tekintendő: önállóan tett jognyilatkozatai semmisek, a nevében a törvényes képviselője jár el.

A 14 éven felüli gyermekek korlátozottan cselekvőképesek, jognyilatkozataik érvényességéhez tehát - ha jogszabály kivételt nem tesz - a törvényes képviselőjük beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása szükséges. Egy 14 éven felüli gyerek a szülő közreműködése nélkül is köthet olyan szerződést (páldául megajándékozottként egy ajándékozási szerződést), amellyel kizárólag előnyt szerez, a törvényes képviselőnek azonban lehetősége van arra, hogy az ígért vagy adott ajándékot a gyámhatóság engedélyével visszautasítsa.