Különleges palacsintareceptek

Vágólapra másolva!
Minden évben megtartják az angolszász országokban a palacsinta-napot, amikor is mindenki palacsintát süt, ez a fő fogás, és a vendégeskedések is palacsintázásról szólnak. A palacsinta-nap tiszteletére szakácsunk, Kaldeneker György különleges palacsintatöltelékek receptjét ajánlja.
Vágólapra másolva!

A mai napon van húshagyókedd, holnap pedig hamvazószerda lesz. Hamvazószerda a farsang utolsó napja, és ekkor veszi kezdetét a húsvét előtti negyvennapos böjt is.
A régi időkben húshagyókedden mindent igyekeztek elkészíteni, megfőzni és megenni, ami a kamrában maradt és amit az elkövetkező böjt idején tilos volt elfogyasztani (pl. tojás, zsír). Ebből a böjt előtti lakomából az angolszászoknál palacsintás nap lett, a böjt előtti kedden palacsintával ünnepelnek, készülnek fel a szűkösebb napokra. A palacsinta-napon mindenki palacsintákat süt, palacsintadobáló és -evő versenyeket rendeznek, megvendégelik egymást.

A angol palacsintáról az első írásos emlékek 1439-ből származnak; régen a tésztát sörrel készítették. A franciák palacsintája, a crepe sokkal kisebb, mint a miénk, ropogós, édes; vaj, cukor, citromlé és likőr is van benne. Az orosz palacsinta, a blini egészen picike, gyakrabban töltik sósra; kaviárral, tejföllel, krémes sajttal vagy savanykás dzsemmel. A mexikóiak tortillájába a töltelék babból, húsos raguból és csípős paradicsomszószból kerül. Az amerikai palacsinták vastagabbak, gyakran reggelire készítik el, és juharsziruppal öntik le.

A palacsintadobálás szinte külön sporttá nőtte ki magát; bajnokságokat is rendeznek belőle. A világrekordot a lipcsei Ralf Laue tartja, aki egy palacsintát két perc alatt 416-szor tud megpörgetni a levegőben. A maratoni dobálásban Mike Cuzzacrea tartja a csúcsot, aki 3 óra két perc 27 másodpercig tud pörgetni folyamatosan egy palacsintát. A világ legnagyobb palacsintáját 1994-ben Rochdale-ben sütötték ki, 15 méter volt az átmérője, 3 tonna a súlya, és kb. 2 millió kalóriát tartalmazott.

A palacsintában az a legjobb, hogy ahány ház, annyiféle töltelékkel ehetjük, és még az elkészítési szokások is nagyon változatosak. Az alappalacsintát édes vagy sós töltelékkel kenhetjük, rakhatjuk, hajtogathatjuk, tekerhetjük, a lehetőségek végtelenek.