Tengeri haltekercsek spárgával

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre finomságokat ajánl oldalainkon. Ezen a héten spárgával ételek receptjeit mutatja be.
Vágólapra másolva!

A megtisztított spárgákat forrásban levő sós, és egy-két kockacukorral ízesített vízben pár percig előfőzzük. Lapátkanállal óvatosan egy hidegvízzel teli edénybe szedjük, majd ha kihűlt, akkor jól lecsepegtetjük.

Natúr tengeri halfiléket sóval, citromlével és durvára őrölt fehérborssal fűszerezzük, használhatunk kedvünk szerint friss fűszereket is, kaprot, kakukkfüvet, oregánót, bazsalikomot.

A fűszerezett halfilék közepére tegyünk a leforrázott spárgából 4-5 szálat, majd óvatosan göngyöljük fel. Kivajazott sütőedénybe tegyük, és tetejét locsoljuk meg egy kevés tejszínnel. Forró sütőben süssük 20-30 percig.
Köretnek pár szál újrépát vagy egészben főtt petrezselymes burgonyát kínáljunk.