Létezik két igazi?

Vágólapra másolva!
Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket.
Vágólapra másolva!

Kedves Facér Pasi!

Túl vagyok már harmincon és négy éve viszonylag boldog házasságban élek. Amikor hozzámentem a férjemhez, tudtam, hogy nem ő az igazi, bár nagyon sok olyan tulajdonsága van, ami számomra fontos és nagyon értékes. A házasság előtt már négy éve együtt éltünk. Gyakorlatilag ő volt az első (és egyetlen) tartós kapcsolatom, de mellette azért - szégyen ide vagy oda - másokat is kipróbáltam, sőt két évig külön éltünk, amit nem töltöttem "haszontalanul" de semmi komolyabb kapcsolatom nem lett, inkább a kíváncsiságomat elégítettem ki.

Most, hogy úgy éreztem, kerek az életem, mindenünk megvan, nincsenek anyagi gondjaink, jöhetnek a gyerekek, most robbant be az életembe a Nagy Ő. A munkahelyemen egy ügy kapcsán levelezgettünk és flörtölgetés lett a vége. Pár nap után találkoztunk és egy belső hang azt mondta: Igen, Ő az!

Öt órán át beszélgettünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Azután több hónapig tartott a levelezés anélkül, hogy találkoztunk volna. Ő óvatosan célzott rá, de nekem még idő kellett, hogy átgondoljam mit is érzek, és mit is akarok ebből az egészből. Tudtam, hogy ez nem egy ártatlan játék, sokkal mélyebb kapcsolat alakult ki köztünk. Tudtam, ha újra találkozok vele, végem lesz és döntenem kell!

Azután egy céges bulin újra találkoztunk, és ő szerelmet vallott. Csókolóztunk, megvallottuk egymásnak az érzéseinket. Ilyen boldog még sosem voltam! Arra kért, vegyem komolyan, mert ő komolyan gondolja ezt a kapcsolatot, költözzek hozzá, utazzunk el stb.

Tudta, hogy párkapcsolatban élek, ezt még a levelezés elején elmondtam neki, nem akartam hazudozni. Amit azon az estén éreztem, azt nem tudom szavakba önteni. Maga volt az álom és a varázslat, bár nem feküdtem le vele, de már attól is boldogok voltunk, hogy egymás kezét foghatjuk.

Bár azt híresztelték róla, hogy nőcsábász, én ezt nem érzékeltem. Tudom, hogy őszinte volt, egyébként meg rólam is mindig sokkal többet terjesztettek, mint ami valójában volt. Már másnap elmondtam a férjemnek az egészet, és döntöttem: elválok. Úgy éreztem, megtaláltam azt, akivel élni szeretnék és akivel hihetetlen összhangban vagyok.

Na, erre jött a meglepetés! Újdonsült szerelmem nem jelentkezett, majd azt írta, hogy azért tűnt el, mert nagyon akar velem találkozni! (Ezt megmagyaráznád?) Azután rébuszokban előadott valami olyasmit, hogy neki is van valakije, de még nem temeti el kettőnk kapcsolatát és egyszerűen csak rosszkor találkoztunk. Azt írta, továbbra is mindent úgy gondol, ahogy mondta és nem hazudott, én vagyok neki az igazi és tartani akarja velem a kapcsolatot.

Én azóta felmondtam, mert nem bírom így elviselni a közelségét. Ha meglátom, a legszívesebben ráugranék, annyira szeretem. Persze próbáltam megértően és intelligensen kezelni a dolgokat. Pár hét múlva találkoztunk és láttam a tömény szenvedést az arcán. Tudom, hogy engem szeret, de annyira menekül előlem, hogy hiába próbáltam belőle kiprovokálni, hogy találkozzunk, egyszerűen nem mer.

Párszor azóta az utcán összefutottunk és mindig úgy viselkedik, mint egy óvodás. Zavarában rugdossa a követ és nem tud nekem mit mondani. Megkérdeztem, akarja-e, hogy írjak neki, azt mondta igen, de a leveleimre csak pár szóban válaszol, igaz kedvesen, de nekem olyan lerázósnak tűnik.

Nem értem a viselkedését, most akar, vagy nem? Közös ismerősünktől megtudtam, hogy akkor jött össze a barátnőjével, amikor velem - ugyanazon az estén. Miért őt választotta, amikor nekem mondta, hogy én vagyok számára az igazi? Két igazi nem lehet egyszerre, vagy rosszul gondolom? Hogyan dönthetett a tények ismerete nélkül, hisz kettőnk dolgát nem beszéltük meg. Nem tudta, hogy én mindent eldobnék érte lelkiismeretfurdalás nélkül.

Én szeretném, ha legalább barátok lehetnénk, mert nekem ő emberileg is sokat jelent. Nem akarom elveszíteni, de ha most megint én írnék neki, olyan nevetségesnek érezném magam, mintha futnék utána. Nagyon fáj és nem tudom elfelejteni, mert nincs pont a végén. Vagy van, csak én nem veszem észre? Azt gondolnám 32 éves férfi létére nem engedi el, ha ilyet érez.

Lehet, hogy én vagyok a hülye?

Nagyon örülök, hogy ilyen hosszú levelet írtál, ugyanis szinte minden részletét bemutattad rövid, de annál viharosabb kapcsolatodnak, és így én is könnyebben tudok tanácsot adni. Leveled első fele olyan, mintha egy leányregényből lenne kiollózva: langyos házasság, hirtelen megjelenő a nagy Ő, szenvedélyes akarom, de mégsem lehet-szituáció, majd tökéletes végkifejlet. Sajnos ilyesmi a való életben a legritkább esetben működik (őszintén irigylem, akik átélnek hasonlót és nem csalódnak utána) hosszabb távon, ugyanis (és ezt nem minden önkritika nélkül írom) a férfiak legtöbbje alapvetően képtelen ezt az "idilli" helyzetet fenntartani.

Mindjárt megmagyarázom: mi alapvetően úgy működünk, vagy ha úgy jobban elfogadható, biológiailag úgy vagyunk "beprogramozva", hogy a lehető legtöbb kapcsolatot "alakítsuk ki" a gyengébbik nemmel. Ez lehet, hogy szörnyen hangzik, de alapvetően így van, csak valaki titkolja, valaki elfojtja és elenyésző kisebbségben vannak azok, akik tényleg monogám párkapcsolatban tudnak élni, mert egyszerűen nincs igényük többre. Jelen esetben a fiatalember részéről nem volt több ez az egész, mint egy szimpla flört- csak tudni akarta, hogy meg tud-e hódítani. Megtudta, és ezzel vége. Szégyellem bevallani, de én is számtalanszor csináltam ezt, egyszerűen hiúsági kérdést csinálva a dologból. Ami tényleg kínos, az az ezt követő szituáció, amit sokan zavartan, kevesebben őszintén kezelnek, jelen szituációban a kolléga is csak zavartan maszatolt, szerintem bele sem gondolt igazán a következményekbe.

Ha nem hiszel nekem engedd meg, hogy a leveledből idézve, igazoljam a fent leírtakat:
"Öt órán át beszélgettünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Azután több hónapig tartott a levelezés anélkül, hogy találkoztunk volna, bár ő óvatosan célzott rá, de nekem még idő kellett, hogy átgondoljam, mit is érzek és mit is akarok ebből az egészből."

Már itt tudni lehet, hogy a fiú csak szimpla flörtként kezeli ezt az egészet, ugyanis aki kibírja több hónapig találkozás nélkül, az vagy nemrég adta föl a remetelétet egy kietlen erdőben, vagy csak egy langyos flörtöt szeretne, ami jó, ha egy kicsit változatossá teszi a hétköznapjait, de akkor se dől össze a világ, ha éppen "stagnál" a dolog.

A tanácsom az, hogy legközelebb, ha úgy érzed, itt a királyfi a fehér lovon, ne töprengj hónapokig (egyedül!!) és lovald bele magad mindenfajta illúziókba, hanem találkozz vele minél többet, ismerd meg őt és a szándékait (természetesen mindezt a legnagyobb diszkrécióban), és csak utána hozzál olyan döntést, ami az egész életedre kihathat.

Csókol, a Facér Pasi