Miss Plasztikai Műtét címért versengenek

Vágólapra másolva!
A világon először rendezik meg a plasztikai műtéten átesett nők szépségversenyét Kínában. A novemberben megrendezendő versenyen olyan országokból szerepelnek majd hölgyek, mint Kína, Dél-Korea, Japán és Malajzia.
Vágólapra másolva!

A Miss Plasztikai Műtét címért versengő nőktől azt kérik a rendezők, hogy orvos által kiállított igazolványt mutassanak be arról, hogy "megmunkált" idomaik nem a természet által adottak.

A pekingi Morning Post szerint ahhoz, hogy elkerülhető legyen a hirtelen sürgősséggel elvégeztetett "műtött résztvevők száma", a jelentkezők ez év május 29. előtt elvégzett plasztikai beavatkozásokról kell igazolást hozzanak.

Az eddig jelentkezett húsz versenyző közül a rekordot egy észak-kínai tartományból, Hebei-ból származó nő tartja, akin eddig 13 operációt hajtottak végre. Egy másik szépség, a 18 éves Yang Yuan azután jelentkezett a versenyre, miután elutasították jelentkezését egy másik szépségversenyre, pont mesterséges idomai miatt.