Julia Roberts karcsúságának titka

Vágólapra másolva!
A hollywoodi sztár nemrég adott interjút egy amerikai női magazinnak, amelyben elmondta: rengeteget szokott enni, ám ez szerencsére nem látszik meg az alakján.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPA"Ha tehetem, akkor nagyon sokat eszem. Ennek a kompenzálására viszont rengeteget sportolok. Amúgy is fontosnak érzem, hogy jó legyen a kondícióm. Szeretek sportolni, így aztán nem is kell sűrűn megálljt parancsolnom magamnak az étkezéseknél" - nyilatkozta a színésznő, aki rendszeresen szokott futni, és uszodába is sűrűn jár.

Robertsnek - elmondása szerint - soha nem voltak még a súlyával problémái, és ezt kizárólag az egészséges életmódjának köszönheti. "Véleményem szerint semmi más nem szükségeltetik a karcsú alakhoz, csupán némi akaraterő. Elhatározás kérdése az egész. Számomra felfoghatatlan, hogy a kilóiktól megszabadulni vágyóknak ez sokszor miért nem sikerül" - tette hozzá a sztár, aki lassan négy hónapja terhes, ezért mostanában nem az a legfontosabb számára, hogy minél karcsúbbnak látszódjék. Az ikrek várhatóan 2005 elején fognak megszületni, és ha minden igaz, az egyikük kislány, a másik pedig kisfiú lesz.