Anna, az odaadó

Vágólapra másolva!
Az Anna nevű hölgyek egy kapcsolatban a végletekig odaadóak tudnak lenni, érzelmileg és szociálisan is nagyon érzékenyek, sokszor olyan hivatást választanak, ahol kiszolgáltatott embereken segíthetnek.
Vágólapra másolva!

Kedves Edina,

Anna vagyok, nagyon érdekel, vajon Annaként mi, illetve ki vagyok.

Az "annaságot" nagyon szeretem, soha nem akartam más nevet viselni. Amit igazán szeretnék tudni, az az, hogy a nevem szerint mi a legfőbb feladatom az életben.

Üdvözlettel: Anna

Kedves Anna!

Az Annák alapvetően érzelmi beállítottságúak, segítőkészek, alkalmazkodóak, akik azonban a saját jóindulatuk áldozataivá válhatnak naivságuk miatt.

Az Anna nevet viselő hölgyek éreznek leginkább indíttatást arra, hogy egy kapcsolatban teljesen odaadóak legyenek, mert vágynak az egység a társ megtalálására, azonban mégis félelemmel tölti őket a vágy, mert közben meg tartanak a kiszolgáltatottságtól. Valószínűleg azonban élete folyamán már megtapasztalta, hogy a világ rákényszeríti, hogy lemondjon az akaratáról és a vágyairól, és ezt áldozatként fogja megélni.

Mivel igen érzékeny mind emocionálisan, mind szociálisan, ezért az elesett, kiszolgáltatott emberekért végzett segítő akarat mindig megnyilvánulhat vagy személyiségjegyként vagy hivatásként. Azonban ez a dolog is kétélű, hiszen egyidőben gyakran riaszthatja is a szenvedés, a világ tragédiáinak megélése, mégis gyakran érzi a késztetést, hogy a világtól elzárva tevékenykedjen.

Persze nem képes az összes Anna nevet viselő nő a szenvedők szolgálatába kiteljesedni, de szinte bizonyosan van egy fájó esemény az életükben, amelyet úgy élnek meg, hogy lemondtak valamiről, ami nagyon fontos volt nekik, a másik fél érdekében. Általában ez az esemény érzelmekhez kötődik.

Mivel ennyire érzékenyek, mindig készek arra, hogy a mások problémáit magukra vegyék, időnként szükségük van a magányra.

Élete legfontosabb történései a párkapcsolatban az érzelmi életében történhetnek, amelyek természetesen kedélyállapotára lehetnek kihatással.

Leginkább olyan hivatásokban tudnak kiteljesedni, ahol fontos a külvilág érzéseivel való eggyéválás. Kiváló képességet adhat a művészetekhez, médiához, vendéglátáshoz, akár a színészethez, a tánchoz, az énekléshez, de megtalálhatók az érzelmi és értelmi sérültek, a kórházak, világtól elzárt területek, missziók, szeretetszolgálatok aktív dolgozójaként.

Hasonló személyiséggel és hivatással születtek még a következő nevet viselő személyek: Anna, Anita, Anett, Anikó, Annamária, Mária, Marianna

Kedves Edina,

A leírtakkal kapcsolatban túlzás nélkül mondhatom, hogy minden sora helyén van, teljesen magamra ismertem. Mivel engem leginkább a hivatás kérdése érdekelt, erre külön kitérek:

Gyermekkorom óta valamilyen nonprofit pályára készültem, orvos, óvónő vagy tanár szerettem volna lenni, aztán ahogyan ez gyakran alakul az életben, egészen más irányba indultam. Most marketing területen dolgozom - de hogy mennyire "valódiak" az "elrendelt" hivatások, mutatja, hogy 2 éve grafológiát tanulok, és abban bízom, hogy ezen a területen is tudom majd segíteni a hozzám fordulókat.

Egyébként pedig szűkebb és a tágabb környezetemből is sokan fordulnak hozzám mindenféle - elsősorban lelki - problémájukkal. Bizalmuk és a lehetőség, hogy segíteni tudok, örömmel tölt el, valószínűleg ez ad erőt a saját gondjaim megoldására.

Köszönöm a segítségét, minden jót kívánok, tisztelettel:

Anna