Dinnyés édességek

Vágólapra másolva!
A különböző dinnyék Afrikából származnak, onnan terjedt el földünk minden részén, ahol legalább 13 fokra felmelegszik mintegy másfél hónapra a talaj. Kifogástalan szomjoltó, hiszen 85-94 százalékos víztartalmú a húsa, ráadásul a különböző fajták az ízek csodálatos bőségét, változatosságát nyújtják. Vásárlásnál legfontosabb a fajtára legjellemzőbb illat, amelyből következtethetünk a dinnye minőségére, érettségére.
Vágólapra másolva!

A legfontosabb dinnye fajták:
A Cantaloup kimondottan nyári dinnye, sárga húsú, a franciák, de a magyarok kedvence is, hűtőszekrényben akár négy hétig is eláll. De legjobb éretten hazavinni, lehűteni és azonnal elfogyasztani.

Görögdinnye. Nagyon sok fajtája ismert, mind a héj színét, mintázatát tekintve, mind a húsa színét illetően. Klasszikusnak a vörös húsú számít. Hazánkban 5-10 kg-osra nő meg, de ideális körülmények között 20 kg-nál nagyobb dinnyék is szüretelhetők. Húsa roppanós, édes. 7 fokos hidegben két-három hétig tökéletesen eltartható. Késsel, villával szervírozzuk. Hazájában, Görögországban népszerű saláta készül belőle hagymával, sóval, balzsamecettel, olajbogyóval.

Cukordinnye (mézdinnye). A legkésőbben érő, gyakran télinek mondott sárgadinnye. Zöld húsa kevésbé édes, de annál aromásabb. Hideg pincében 4 hétig eltartható. Kellemes kontrasztot nyújt nagyon vékonyra szeletelt sonkához, egy pohár édes borhoz.

Pepino avagy körtedinnye. Egzotikus különlegesség, hazánkba egy-két éve hoznak be belőle, egyelőre szinte csak mutatóba, de valószínűleg rövidesen állandó vendége lesz nyaranta a nagy élelmiszerláncoknak. Íze a körtére és az ananászéra emlékeztet. Felhasználása rendkívül sokrétű, lekvárnak, salátának, sonka vagy hal mellé (citrommal megcsepegtetve) tőlünk délre nagyon kedvelik. Ha meghámozzuk, mint egy almát, félbevágva ugyanúgy fogyaszthatjuk, mint a dinnyét. Hűtve akár két hónapig is eláll.

Gallia. Muskotályos ízű, nyári dinnye, amely nálunk is nagyon népszerű. Kérges, rovátkolt héjáról könnyen felismerhető. Van zöldesebb, aranysárgább változata is. Nagyon lédús, édes, ízes.

És most következzenek a dinnyés receptek!