Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold quincunxban áll a Merkúrral. Akadályoztatva érezhetjük magunkat a kommunikáció terén. Nehezen fogalmazzuk meg gondolatainkat, éppen ilyen nehezen értjük meg a környezetünkben élő embereket.
Vágólapra másolva!

Főleg érzelmeink terén sikertelen a kommunikáció. Tehát a mai napon ne valljunk senkinek szerelmet, mert lehet, hogy azt sem fogja érteni, hogy miről is beszélünk. Vagy ami még rosszabb, mögöttes okokat kutat vallomásunk mögött. Hagyatkozzunk ma a racionális információk megvitatására. Talán így nem keveredünk nagyobb bonyodalomba.

Este a Hold quincunxban áll a Nappal. A hétköznapok során a szőnyeg alá söpört problémák felszínre kerülhetnek, különösen az ellenkező neműekhez fűződő kapcsolatainkban. Ebből aztán parázs viták kerekedhetnek. Minden kis apróságon kiakadhatunk. Figyeljünk oda, és a nehézségekkel rögtön nézzünk szembe. Talán ha azon melegében megtárgyaljuk ellentéteinket, jobban úrrá lehetünk rajtuk.

Szülőként megélhetjük, hogy ellentétek vannak közöttünk a gyermek nevelését illetően. Mást gondol az anya és mást az apa. A mai napon a szempontjaink nem találkoznak egymással. Egy dolgot tartsunk szem előtt szülőként: mindegy, hogy apaként, vagy anyaként milyen elveket vallunk, egy dolog a fontos: a gyermek érdekei, az ő boldogsága és jóléte. Személyes, szülőként megélt konfliktusainknak nem lehet a szenvedő alanya!

A nap első felében, délutánig a Hold a Bak csillagjegyben halad, ám délután belép a Vízöntő csillagjegybe, ami egészségügyi vonatkozásaiban a lábszárakat, a bokákat valamint a hormonrendszert érinti. Aki hajlamos a visszérre, jól teszi, ha ezekben a napokban kerüli a hosszas állást, ne tervezzünk erre az időszakra bevásárló körutakat.

Érzelmi szempontból a Hold nincs a legjobb helyen a Vízöntőben, nem tudja kedvező hatásait kibontakoztatni. Kissé kihűlnek az érzelmek, helyükbe lép a függetlenség iránti vágy. A kötelékek kissé oldódnak ilyenkor. Jó, ha ezt tudatosítjuk magunkban, így nem fogunk neheztelni partnerünkre, ha kissé hidegebbnek érezzük, mint máskor.