Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold szextilben áll a Vénusszal, ezért kedélyállapotunk nagyon jó lesz, ezzel párhuzamosan meredeken megemelkedik erotikus vonzerőnk. Azt sugározzuk magunkból, hogy nagyon nőiesek vagyunk, és készen állunk a szerelemre.
Vágólapra másolva!

A nap egy Hold-Jupiter trigonnal indul. Éljünk a kedvező lehetőséggel, rendezzük vitás ügyeinket, elmérgesedett érzelmi helyzeteinket. Sokkal megértőbben fogunk egymás felé fordulni. Sokkal nagyobb lesz az elfogadási hajlam az emberekben, így ez a konstelláció kibékülések megkezdésére is alkalmas lehet. S nem utolsósorban: a mai napon - ha igazán akarjuk - tudunk a párunkra időt szakítani.

A ma induló kapcsolatok magukban hordozzák a mély, igaz szerelmet, odaadást. Igazán különleges kapcsolat alakulhat ki két ember között a mai napon. Kapcsolatainkban barátságos légkör uralkodik, gyöngéd, simulékony megnyilvánulásokat tapasztalhatunk partnerünk részéről. Szeretetteljes, biztonságos légkörben lehet részünk, élvezzük, töltődjünk fel melegében.

A mai nap alkalmas egy alapos nagytakarításra, és ezt kössük össze azzal, hogy kereszthuzatot csinálunk, lakásunkban. Így a jó levegő átjárja majd a helyiségeket, s az eredmény igazán kellemes lesz.

Késő délelőtt, a Hold belép az Ikrek csillagjegybe. Végtagjainkat óvjuk, lehetőség szerint vigyázzunk a konyhai munkálatok során. A barkácsolást is nyugodtan elhalaszthatjuk máskorra. Kezeinket kényeztessük kamillás krémekkel, gyógyító kamillás pakolást is tehetünk rá. Ezen a napon kezünk duplán meghálálja a gondoskodást.