Csak a testem akarja, engem nem

Vágólapra másolva!
Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket.
Vágólapra másolva!

Kedves Facér Pasi!

Mit csináljak egy olyan sráccal aki csak le akar feküdni velem, de én többet szeretnék?

Pár éve kezdődött, akkor szerelmes volt belém, de nekem akkor volt egy másik barátom. Aztán sokáig jóban voltunk, szinte legjobb barátok is, de aztán nagyon megváltozott, elsősorban a nőkhöz való viszonyát illetően. Azt hiszem, ennek közvetlen kiváltója az első szexuális élménye volt. Azóta barátnője mindig van, sokszor több is egyszerre, de ritkán kötődik hozzájuk érzelmileg. De azért volt komoly kapcsolata is, amikor hűséges volt.

A lényeg az, hogy sokszor sokféleképpen a tudomásomra adta már, hogy nagyon vonzódik hozzám, de azt hiszem, csak fizikálisan. Ugyanakkor nagyon jókat szoktunk beszélgetni, és tudom, hogy jó fejnek tart, tehát nem értem, hogy ha a testem annyira akarja, akkor engem miért nem? Én nagyon szeretnék összejönni vele, csak félek, hogy ha ez tudatosulna benne, akkor ezzel visszaélne.

Kedvesem!

Leveledben minőségileg három kapcsolatfajtát érintettél:
- szexuális
- baráti
- szerelmi

A srác jelenleg benne van a baráti kapcsolatban. Benne lenne a szexuális kapcsolatban. Nem tudni, benne volna-e egy szerelemben (hiszen az csak akkor derülhet ki, ha kipróbáljátok). Te minden kapcsolatban benne volnál. Nem is olyan rossz az összkép.

Az egyetlen veszély az, hogy lefekszel vele, ő továbbra sem akar többet, te erőlteted a párkapcsolatot és ez együtt megakasztja a szépen virágzó baráti viszonyotokat.

Tehát a kérdés, amit meg kell válaszolnod:
Ha lefekszel vele, utána fel tudod-e vállani (a megalázottság, cserbenhagyottság érzése nélkül, emelt fővel), hogy esetleg mégsem jártok?
Ha nem a válasz, maradj meg a baráti kapcsolatnál.
Ha igen, hát csináljatok egy igazi nagy durranást. Ha már belemész a játékba, mindenképp érezd jól magad, és ami a lényeg: ez akár megalapozhatja a szerelmi kapcsolatot is!

Csók:
Facér Pasi