Őszibarackok rozmaringos szirupban

Vágólapra másolva!
Az őszibarack az egyik legkedveltebb gyümölcs. Illata semmihez sem hasonlítható, zamata egyedülálló. A gyümölcsöt különleges fűszerekkel, bátor párosításokban is elkészíthetjük, ehhez ad ötletek a héten szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 150 g barnacukor, 2 citrom leve és reszelt héja, 4 szál rozmaring, 4 őszibarack, 4 evőkanál mascarpone sajt

Készítsük el a cukorszirupot: tegyük lábasba a cukrot, öntsünk rá 250 ml vizet, forraljuk fel állandó kevergetés közben. Ha elolvadt a cukor, vegyük vissza a lángot és még forraljuk 10 percig.
A barackokat mossuk meg, dobjuk egy percre forrásban lévő vízbe, majd hideg vízzel telt edénybe szedjük át. Így könnyedén le tudjuk húzni a héját. Vágjuk kétfelé, vegyük ki a magját, majd tegyük a cukorszirupba. Adjuk hozzá a rozmaring szárat, a citromok levét és lereszelt héját. Lassú tűzön forraljuk 5-6 percig. Vigyázzunk, ha a barackok túl érettek, kevesebb ideig főzzük. Hagyjuk kihűlni saját főzőszirupjában.
Tálaljuk kis tálkákba, a barackok magházába egy-egy teáskanál mascarpone sajtot töltsünk.

Elkészítési ideje 30 perc
Egy adag energiaértéke: 186 kcal