A molett nők is lehetnek csinosak

Vágólapra másolva!
Lyn de Gara smink- és imázstanfolyamának legújabb nyertese Nelly, aki azért fordult Lynhez, mert mint oly sok nő, ő is szeretett volna még szebb és csinosabb lenni. Ugyan a tanfolyam előtt sminkelte magát, abban azonban egyáltalán nem volt biztos, hogy sminktecnikája tökéletes. Arra is kíváncsi volt, hogy az átlagosnál gömbölyűbb testalkatát milyen ruhákkal tudja karcsúbbá, nyúlánkabbá tenni.
Vágólapra másolva!

- Milyen érzés, hogy te lettél a nyertes a sok jelentkező közül?
Mindig szívesen olvasom az [origo] Női Lapozó rovatát, a nők rengeteg hasznos tanácsot kaphatnak, és sok érdekes dolgot ismerhetnek meg. Az új megjelenés is nagyon jól sikerült. Itt olvastam Lynről és az ő tanfolyamáról. Megnéztem a korábbi cikkeket, és úgy éreztem, hogy én is szeretném kipróbálni. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy én lettem a nyertes, az első pillanatokban szinte el sem hittem.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara
Ugyanabban a ruhában, mégis másképp: a felhajtott gallér optikailag hosszabbá tette Nelly nyakát, a fekete szemceruza kiemelte szemének kék színét, a rózsaszín rúzs üdévé, fiatalabbá varázsolta arcát

- Miért jelentkeztél Lyn de Gara tanfolyamára? Milyen téren voltak problémáid, hiányosságaid?
Mivel molett vagyok, nem igazán könnyű megtalálni a megfelelő szabású ruhadarabokat. A színek kiválasztásánál is tanácstalan voltam. Kíváncsi voltam, Lyn vajon mit tud kihozni belőlem, milyen tanácsokkal lát el.

- Sminkelted magad, a tanfolyam előtt is?
Igen sminkelem magam, és úgy éreztem, hogy nincsenek problémáim, mivel évek óta gyakorlom, de szerettem volna kipróbálni valami egészen mást. A tanfolyamon persze kiderült, hogy természetesen sokkal többet ki lehet hozni az arcomból, mint amennyit én tudtam eddig.

- Milyen alakuláson mentél keresztül a tanfolyam alatt?
Sokat nőtt az önbizalmam, jól érzem magam a bőrömben. Most már tudatosan megyek el ruhát vásárolni magamnak, odafigyelek a szabásra, színekre.