Kevin Spacey hadat üzent a mobilozóknak

Vágólapra másolva!
Az amerikai színész-rendező nyilatkozatot adott közzé, mely szerint kíméletlenül meg fogja szégyeníteni színházának azon látogatóit, akik bekapcsolva hagyják mobiltelefonjaikat előadás közben.
Vágólapra másolva!

Spacey szerint ha élete első hét évében valakinek nem sikerült megnevelődnie, akkor rá kell szólni, és meg kell nevelni, mert egyszer meg kell tanulni viselkedni. A londoni Old Vic színház jelenlegi művészeti igazgatójaként olyan rendelkezéseket hozott, miszerint minden előadás előtt felszólítják a nézőket, kapcsolják ki mobiltelefonjaikat és ne recsegtessenek-ropogtassanak csokikat és egyéb nassolnivalókat.

Spacey személyesen is kiáll a színpadra, ha szükség van a figyelmeztetésre. Szerinte akik ezt nem tartják be, nincs mit keresniük a színházban. - Nem hiszem, hogy az emberek komolyan veszik a figyelmeztetést, ezért van az, hogy rendszeresen megszólalnak a mobiltelefonok színházi előadás közben, és az emberek édességeket esznek, mert azt hiszik, ha lassabban nyitják fel a recsegő papírokat, akkor nem hallatszik annyira. Ezért személyesen fogom minden egyes előadás közönségét felkérni, hogy tartsák be a színházi viselkedési szabályokat, mert az Old Vic egy mobilmentes övezet. Vannak olyan nézők is, akik még hagyják is sokáig csörögni mobiljukat azt mímelve, hogy nem az övék csörög. Nevetséges! - kelt ki magából.

Spacey jelenleg a Cloaca című darabot rendezi az Old Vicben. Egy alkalommal, az Iceman Cometh előadása közben, amikor megszólalt egy mobil, a színész kiszólt a közönségnek: - "Mondd neki, foglaltak vagyunk!"