Heti horoszkóp 2004. október 4-10.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Kos (március 21. - április 20.)
A következő héten sikerül nyitnod a külvilág felé, ami azt jelenti, hogy rengeteg új ismerőst, barátot szerezhetsz, köztük olyanokat is, akikkel nem véletlenül találkozol, hanem azért, hogy segítsenek neked, és támogassanak az úton. Érdemes tehát odafigyelned arra, hogy az életedbe újonnan érkező emberek milyen információkat közvetítenek neked, és mit jelent számodra az, hogy kapcsolatba kerültek veled. Baráti és közösségi kapcsolataid felerősödése egyben azt is jelentheti, hogy munkádra kevésbé tudsz majd koncentrálni, és meglehet, hogy kissé elhanyagolod életednek ezt a területét.

Forrás: [origo]Bika (április 21. - május 20.)
A következő napokban a pénz és anyagiak kerülnek életed középpontjába. Nagyon erőteljesen törekszel az anyagi biztonságra, a hangulatod nagy mértékben függ attól, éppen mennyire vagy jó helyzetben pénzügyileg. Lojalitásod egy céghez, munkahelyhez is azon múlhat, hogy ott mennyire fizetik meg a munkádat. Most megtapasztalhatod, hogy nem volt hiábavaló a kitartásod, és pénz állhat a házhoz, mégpedig jogosan és megérdemelten. Ez az időszak arra is jó, hogy kicsit felülvizsgáld a nézeteidet, abban a tekintetben, hogy mennyire értékeled te magad a munkádat.

Forrás: [origo]Ikrek (május 21. - június 21.)
Érzékenyen érinthet téged egy-egy beszélgetés, amelyet közvetlen ismerőseiddel, családtagjaiddal folytatsz le. Ezek a beszélgetések nagyon mély értelműek, és egész világnézeti rendszeredet, gondolkodásmódodat formálhatják át. Kapcsolatba kerülhetsz egy nagyon bölcs emberrel, aki jelen pillanatban egyfajta "szellemi vezetőd" lehet. Érdemes meghallgatnod a tanácsait, valószínűleg sokkal tapasztaltabb, mint te, és bátran beavathatod legmélyebb lelki problémáidba is, amelyeket eddig senki előtt sem tártál fel.

Forrás: [origo]Rák (június 22. - július 22.)
A következő napokban megtapasztalhatod, hogy nem vagy egyedül ebben a nagy, és néha ijesztő világban. A segítség az anyagi ügyekkel kapcsolatban érkezik, és levesz egy-két gondot a válladról. Mostanában sok kiadásod volt, talán még álmatlan éjszakád is amiatt, hogy nem tudtad, hogyan finanszírozd terveidet, fizetnivalóidat. Most megtapasztalhatod, hogy mi az önzetlen szeretet, hiszen valaki - aki talán a rokonságodban keresendő - felvállalja, hogy segít neked, és nem vár cserébe semmit. Mindezt szeretetből, és rokonszenvből teszi, mindenféle hátsó szándék nélkül.

Forrás: [origo]Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Az elmúlt hetekben megtapasztalhattad, hogy szexuális értelemben mennyire vonzó tudsz lenni mások számára. Az élmény nagyon kellemes volt számodra, hiszen imádod, ha mások hódolattal adóznak neked. Most azonban te is érintett leszel egy érzelmi kérdésben, hiszen olyan valaki mutatja ki vonzalmát, aki neked sem közömbös. Az élmény felkavar, és megérinti lelkedet, és érzékeidet is. Azonban könnyen kialakulhat ebből egy szerelmi háromszög, hiszen itt valaki nem független, és csak egy titkos kaland lehet ebből a kapcsolatból. A kérdés, hogy érdemes-e bújkálni, s bonyolítani a saját életedet?

Forrás: [origo]Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Nagyon kötelességtudó ember vagy, és bizony fél életedet a munkahelyeden töltöd, hiszen ettől érzed fontosnak, és megbecsültnek magad. Most azonban a munkahelyedre egészen más okból jársz be örömmel, és nagy lelkesedéssel. Alakulóban van életedben egy olyan szenvedély, szerelmi viszony, amely a munkahelyed falai között van kibontakozóban. Bár az eszeddel tudod, hogy nem célszerű ilyen ügybe keveredned, hiszen rengeteg hátránya és hátulütője van, mégis nagyon vonzó számodra a lehetőség.

Forrás: [origo]Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
A következő napokban szinte ragyogsz, s sziporkázol. Egyrészt teli vagy energiával, akkorával, amely három erőműnek is elegendő lenne, másrészt intellektuális képességeid is a csúcson vannak. Ez azt jelenti, hogy szinte bármire képes lehetsz, ami eléggé motivál ahhoz, hogy lépéseket is tegyél a megvalósítás felé. Érdemes most munkahelyi előrelépéseddel is törődnöd egy kicsit, vagy ha váltani szeretnél, akkor most menj bemutatkozó beszélgetésekre, hiszen most nagyon jó benyomást tehetsz bárkire. Szórakozásra is alkalmas az időpont, hiszen önfeledt tudsz lenni, és nyoma sincs a régi fáradtságodnak.

Forrás: [origo]Skorpió (október 23. - november 21.)
Mostanában igencsak foglalkoztat téged a saját gyermekkorod: gyökereidet kutatod, vizsgálgatod. Sok olyan emlékkép is a felszínre kerülhet, amely eltemetve szunnyadt lelkedben, és ezeknek bizony jelentősége van. Meg kell keresned, hogy miért kerültek elő a tudattalanodból, és mi az a feladat, amelyet ezekkel kapcsolatban meg kell tenned. Miért lettek most ennyire fontosak ezek a látszólag jelentéktelen, régi események, emlékképek? Talán saját gyermeked nevelésében segítenek neked? Vagy éppen a szülői szerepre készítenek fel? Mindenesetre érdemes lenne mélyebben foglalkoznod velük.

Forrás: [origo]Nyilas (november 22. - december 21.)
A következő napokban sok indulat merülhet fel közötted és a körülötted élő emberek között, akik viszont nem tartoznak a közvetlen családi körödhöz. Ez azt jelentheti például, hogy véletlenül meghallod, amint lakótársaid kibeszélnek téged a hátad mögött, és persze nem mondanak szép dolgokat rólad, inkább a hibáidat veszik szemügyre egymás között. Joggal háborít fel egy ilyen eset, a kérdés csak az, hogy mire mész azzal, ha mindenkivel összeveszel, aki körülötted él. Ám meglehet, hogy hiába is intenéd magad önmérsékletre, hiszen tüzes természetednek nem valószínű, hogy parancsolni tudsz.

Forrás: [origo]Bak (december 22. - január 20.)
Nagy elégtétellel tölt el, hogy bevonnak munkahelyeden a fontos pénzügyi kérdések megtárgyalásába, tudván, hogy nálad pontosabban, és konkrétabban ezeket az ügyeket senki nem látja át. Jó érzés, hogy végre elismerik szaktudásodat, és építenek rád, azonban könnyen a konfliktusok és viták középpontjában találhatod magadat. A pénz elosztásának, elköltésének mindig az a vonzata, hogy feszültségeket, vitákat generál, s te nem élvezed a veszekedést. Nem is igazán érted, hogy mi okozza az indulatokat, hiszen egyszerűen ki kell számolni, hogy mire és mennyi pénzt kell fordítani.

Forrás: [origo]Vízöntő (január 21. - február 19.)
Azt veszed észre, hogy extrém és különc lényed, személyiséged nagyon bejön valakinek, aki elvakultan kezd imádni téged. Első pillantásra még tetszik is a dolog, azonban minél többet gondolkodsz rajta, annál kevésbé. Hiszen hogy lehet, hogy beléd szeretett, amikor nem is igazán ismer? Lehetséges, hogy csak unatkozik, és egy érdekes emberrel szeretné feldobni egysíkú életét? Vagy pedig benned szeretné megélni saját kreatív oldalát? Egyik történet sem igazán rólad szól, hanem arról, hogy az illető egyfajta hiányállapotot szeretne betölteni a saját életében.

Forrás: [origo]Halak (február 20. - március 20.)
Olyan titkokra, és elhallgatott információkra derülhet fény valamelyik családtagodról, amelyeken nagyon meglepődsz, hiszen ilyesmire aligha számítottál. Első pillanatban úgy érzed, hogy becsapott téged, hiszen nem mindent osztott meg veled, ami a múltjában történt. Gondolj arra, hogy még családtagjainknak sem kötelességünk beszámolni minden lépésünkről, különösen azokról a lépéseinkről, amelyeket a régmúltban tettünk meg. Fölösleges pálcát törni az illető felett, hiszen mindenkinek megvannak a maga kis titkai, amelyeket senki orrára nem köt.