Marilyn Manson hagyományos esküvőt akar

Vágólapra másolva!
Az amerikai rocker a napokban bejelentette, hogy hamarosan szeretné feleségül venni a barátnőjét. A botrányos koncertjeiről és videóklipjeiről elhíresült sztár szokatlan módon egy hagyományos templomi esküvőt szeretne.
Vágólapra másolva!

A rocker egy angol lapnak adott interjú során elmondta, hogy Dita Von Teese-szel elérkezettnek látták az időt, hogy összekössék az életüket.

"Négy éve járunk már egymással, és nagyon jó a kapcsolatunk" - mondta Manson, aki elmondta, hogy számos kollegájával ellentétben ő nem váltogatja naponta a szexuális partnereit. "Hiszek a monogámiában, ha az ember megtalálja a megfelelő partnert" - nyilatkozta a zenész, aki egy partin ismerkedett meg a modellel, aki többek között a Playboy lapjain is felfedte a bájait.

Manson ez év áprilisában jegyezte el szépséges barátnőjét, és a pletykák szerint azt is hagyományos módon, térdre ereszkedve követte el.