A legviccesebb nevű sztárcsemeték

Vágólapra másolva!
Zappa Hold Egység nyerte az első helyet azon a listán, amelyet minden idők legbizarrabb sztárcsemete-neveiből állítottak össze. Hold Egység, azaz Moon Unit Zappa, Frank Zappa rocksztár lánya a második helyre utasította Fifi-Trixibelle-t, Bob Geldof és Paula Jones lányát.
Vágólapra másolva!

Paula Jones három gyermekének neve is bekerült a húszas listába. Peaches, legidősebb lánya Geldoffal a hetedik helyre került, míg Tiger Lily Heavenly Hirani, Michael Hutchence-szal közös gyermeke a tizenkettedik helyet kapta meg.

Chris Martin és Gwyneth Paltrow gyermeke sem szokványos nevet kapott, a kislány Apple nevével a tekintélyes negyedik helyet tudhatja magáénak, őt pedig Woody Allen és Mia Farrow fia, Satchel előzi meg. A következőként Daisy Boo-t említi a lista, aki a sztárszakács Jamie Oliver és felesége, Jools gyermeke, majd Bruce Willis és Demi Moore Rumer nevű kislánya következik.

A felmérést a Family Active című, gyermekvárással, -ápolással foglalkozó interaktív tévéműsor stábja készítette. Az 1000, 18 és 65 év közötti brit szavazó csupán egyetlen királyi sarjat szavazott be a listára, Andrew herceg és Fergie hercegnő fiatalabb lányát, Eugenie-t. Victoria és David Beckham gyermekei, Brooklyn és Romeo szerepeltek a lista tizennegyedik, valamint huszadik helyén, Hold Egység Zappa kisöccse, Dweezil pedig a tizenharmadik helyen landolt.