Gömbölyű szexbomba

Vágólapra másolva!
Ő az egyik modell, akinek a nevét leggyakrabban beírják az internetes keresőkbe. Tyra Banks sikere nem csak szépségén múlt, hanem merészségén és azon, hogy pontosan tudta, keményen meg kell dolgoznia minden egyes dollárért. Nem tartozik a sovány modellek közé, de ez nem is érdekli, mert tudja, hogy nőiességével mindenkit levesz a lábáról.
Vágólapra másolva!

Tyra Banks 1973. december 4-én született Los Angelesben, és szerető, meleg családi környezetben nőtt fel, annak ellenére, hogy szülei elváltak hatéves korában. Bátyja, Devin csipkelődéseit és állandó csúfolódásait kivéve gyerekkora zavartalanul telt, és az iskolában ellentmondásos viselkedése ellenére jól teljesített. Tinédzser éveiben Tyra az osztály legmagasabb lánya volt, ami még nem is lett volna baj, de magassága mellé rettentő soványság is társult. Csupa csont-bőr volt, és amikor osztálytársnőinél már megjelentek a nőiesség első jelei, ő még mindig csak nagyra nőtt lányka volt. Anyja orvosokhoz vitte el, hogy kiderítsék, rendellenes-e magassága. Természetesen teljesen egészséges volt, de ez lelkivilágát nem nyugtatta meg, befelé forduló lett, igazi könyvmoly. Nem érezte jól magát vékony testében, és állandóan hizlaló ételeket evett, amely szokása a mai napig tart.

17 éves volt, amikor alakja kikerekedett, és önbecsülése is javulni látszott. Lelki gyógyulása anyjának is köszönhető, aki mindig támogatta és bátorította. Erősnek és bátornak nevelte, ami megadta a fontos alapokat ahhoz, hogy jelenlegi életében könnyedén vegye a modellmunkával járó akadályokat és stresszt. "Szerencsés voltam, hogy egy erős, szerető családban nőttem fel, ahol mindig azt tanították nekem, hogy az egyetlen ember, akivel versenyeznem kell, az én magam vagyok. Anyám mindig azt mondta, soha ne hagyd senkinek, hogy azt szuggerálja beléd, valamit nem tudsz megcsinálni" - nyilatkozta Tyra gyerekkorára emlékezve. Az iskolában mindig kihívta maga ellen tanárait, mert már akkor úgy érezte, értelmesebb náluk, és emiatt anyjának sokszor kellett ellátogatnia az igazgató irodájába.