Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold quincunxban áll a Plútóval. Ha eddig megpróbáltuk érzelmeinket elrejteni, vagy nem venni róluk tudomást, akkor azok most ellenállhatatlan erővel fognak a felszínre törni leküzdhetetlen, oktalan vágyak vagy kirobbanó érzelmi összetűzések formájában.
Vágólapra másolva!

A legjobb módja az ilyen intenzív érzelmi energiák kezelésének, ha többé nem hunyunk szemet fölöttük, és őszintén szembenézünk velük. Ne riadjunk vissza az őszinte önvizsgálattól.

Este már sokkal jobb a helyzet, hiszen a Hold trigonban áll a Vénusszal, s szextilben a Szaturnusszal. Ez azt jelentheti számunka, hogy érzelmeinket - és mások érzelmeit is - sokkal objektívebb módon tudjuk megközelíteni. Érdemes régi, elmérgesedett kapcsolatainkat rendbe tenni. Most megvan rá az esély, hogy értelmesen megbeszéljük, rendezzük ellentéteinket.

A Hold még a Bika csillagjegyben jár. A mai nap aktualitása a rossz, gondozatlan fogak problémája. A fogfájás, rosszindulatú gócok sok más problémának lehetnek előidézői a szervezetben. Gyulladásos folyamatok, hajhullás alakulhatnak ki a fogak problematikájának következményeképpen. Tehát mindenképpen látogassuk meg fogorvosunkat. A komolyabb, drasztikusabb beavatkozásokat azonban ne ezen a napon végeztessük el!

A másik gyakori panasz, ami ebben az időszakban előfordul, az a fülfájás, középfülgyulladás problémája. Ennek szellemi üzenete, hogy gondolkodj el azon, hogy vajon az utóbbi időben mit nem akartál meghallani? Kezelése rendkívül egyszerű: szerezzünk be orbáncfűolajat, és egy-egy cseppet cseppentsünk mindkét fülünkbe.