Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma alkalmas az időpont arra, hogy megjelenésünkkel foglalkozzunk egy kicsit. Ha olyan alkalomra készülünk, amikor korántsem mindegy, hogyan jelenünk meg, akkor ma sikerrel tervezhetjük meg ruhánkat, sminkünket, egyszóval külsőnket. Kerekedjünk fel, s ma vegyük meg azokat a ruháinkat, amelyeket majd alkalmakra szeretnénk viselni.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold együtt áll a Jupiterrel, szextilben a Nappal, s trigonban a Neptunusszal. Ez a konstelláció nagyon széppé teheti párkapcsolatunkat. Nagyon ritkán adódik olyan pillanat, amikor megélhetjük, hogy egyek vagyunk párunkkal, kedvesünkkel, és nincsenek határok, amelyek elválasztanának minket. Ez a fajta állapot nagyon hasonlít a mindenség megéléséhez, s egyeseknek gyakran a vallásos élményhez hasonló tartalmakkal bír. Általában a szexualitás kapcsán élik meg az emberek, bár nem feltétlenül kell valóban szexuális tartalom hozzá. Lehetséges, hogy elég az is, ha összebújunk kedvesünkkel, s egymásra figyelünk, hangolódunk.

Ma a Hold - a nap nagy részében - még a Mérleg csillagjegyben halad, ezért vesénk területe kerül előtérbe. A Hold kvadrátban áll a Szaturnusz bolygóval, így nehézkesebbek lehetünk, mint máskor. Estére oldódik megközelíthetetlenségünk, nyitottabbak leszünk, hiszen a Hold ekkor trigonban áll az Uránusz bolygóval.

A Hold a Mérleg csillagjegyben halad. Néhány szabály, amivel veseproblémáinkat könnyebbé tehetjük saját magunk számára. Étkezéseink alkalmával vegyük figyelembe, hogy néhány zöldség, közöttük például a paradicsom kőképző hatású lehet. Tejet inni este, lefekvés előtt nem tanácsos, miután erősen megterheli a veséket. Hólyaggyulladás esetén rengeteg folyadék fogyasztása ajánlott, a legjobb a gyógytea, vagy az ásványvíz. Ezzel "átmossuk" szervezetünket, így talán el tudjuk kerülni az antibiotikumos kezelést.Alkalmazzunk csalántea-kúrát.