Nem jövök ki az anyósommal

Vágólapra másolva!
Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, hipnoterapeuta. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.
Vágólapra másolva!

Kedves Szendi Gábor!

Marinak hívnak, párommal élek Budapesten - velünk minden rendben van, másról van szó, leendő anyósomról. Párom egri születésű, ott élt 20 éven keresztül, majd Budapestre költözött a főiskola miatt, szülei legnagyobb bánatára. Mindkét szülője vidéken született, ma is ott élnek; édesapja idős, beteg ember, édesanyja még dolgozik. Mivel párom szüleinek házassága kész katasztrófa volt, édesanyja jobban ragaszkodott fiához, mint az szerintem egészséges. Egyrészről jó ürügy volt az iskola arra, hogy barátom elkerüljön otthonról, anyukája szoknyája mellől. Mi már három éve élünk együtt boldogan, de mást sem hallunk, csak hogy mikor megyünk vissza Egerbe, hiszen a családnak szüksége van ránk. Pesten mindketten keményen dolgozunk, tanulunk, de azt látjuk, hogy albérletünk miatt kilátástalan az anyagi helyzetünk - még moziba sem járunk. Párommal együtt tervezzük a családalapítást, de saját lakás nélkül szóba sem jöhet.
Miután teljes mértékben megutáltuk Budapestet, az állandó rohanást és feszültséget, rászántuk magunkat a költözésre. Párom családjában ő az egyedüli gyerek, két nagynénjének nincs gyermeke. Viszont a családi hagyatékból van egy üresen álló ház, amit párom nevére íratott a család. Arra gondoltunk, hogy oda költöznénk, hátrahagyva eddigi életünket, barátainkat. Elmeséltük hát anyósoméknak tervünket, akik kitörő lelkesedéssel ajánlották fel a lakásukban lévő kisszobát! Majd elmagyaráztuk, hogy mi nem egészen erre gondoltunk. Persze nem értették, hogy mi a problémánk ezzel. Én nem tudom bezsúfolni az életemet egy kisszobába, nem akarom kerülgetni azt az embert, akivel soha nem értettük meg egymást.
Anyósomról tudnia kell, hogy 25 éve ugyanaz a munkája, életvitele. Soha semmin nem tudott változtatni, akaratgyenge ember, aki az evésben és gyerekében lelte egyetlen örömét. Még a pocsék házasságából sem volt bátorsága kilépni, pedig lett volna segítsége. Van két nővére, akikkel nagyon összetartanak, látszólag. Egymás előtt sem őszinték, rengeteg téma van, amit egymás előtt nem lehet felhozni. Egyik nővére egyedülálló asszony, aki elviselhetetlen természetű, az egész család tart tőle. Pusztán a látszat jóviszony fenntartása végett nem mernek más véleményen lenni vele. Én az őszintétlenséget, határozatlanságot és butaságot nagyon nehezen tolerálom, nem tudom megérteni az ilyen embereket.
Visszatérve a beszélgetésre, kb. egy óra után kibukott anyósomból, hogy ő nem fog szembeszállni a nővéreivel, és nem tiltja ki nővéreit abból a házból, ahova ők kényük-kedvük szerint járnak sütni-főzni, hogy a saját lakásukban ne legyen ételszag. Mi erre nem is kértük őket, nyugodtan jöhetnének, csak nem szeretném, ha reggel arra ébrednénk, hogy matatnak a konyhánkban. Aztán azt is mondta, hogy abba a házba anyósom akar menni, ott akar élni. Persze erről azelőtt soha nem beszélt.
Szóval, anyósom úgy tervezte, hogy ideiglenesen hozzájuk költözük, aztán majd a szülők elköltöznek a házba, ahova apósom nem akar menni a sógornői miatt. Párommal nem akarjuk belekényszeríteni egy olyan helyzetbe az apósomat, amitől ő irtózik. Végül arra jutott anyósom, hogy ő egyedül megy, mi meg csináljunk, amit akarunk, nem is érdekli.
Nekünk megfelelne az, hogy apósommal együtt éljünk, de anyósom szava megkérdőjelezhető, nem lehet rá adni. Az meg, hogy együtt éljünk, teljességgel ki van zárva.
Nem értem, hogy ha annyira szereti a fiát, hogy képes zokogni azért, mert gyereke nem jön ki a főnökével, de a nővérével már nem mer beszélni a fia érdekében. Az én családom maximálisan támogat bennünket, sajnos lakást nem tudnak biztosítani. A másik oldalon lenne rá mód, mégsem teszik. Szeretném, ha tanácsot adna, hogyan találjuk meg a közös nevezőt anyósommal!

Úgy érezzük, hogy két rossz közül kell így választanunk: Pesten örökké albérletben, ami felemészti minden tartalékunkat, vagy Egerben várjuk ki, hátha fordul a kocka a javunkra.
Egy szakember bizonyára jobban átlátja a lehetséges megoldásokat, vagy legalábbis objektív, hiszen lehet, hogy mi hibáztunk.