Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold kvadrátban áll a Jupiterrel. Érzelmeinket tekintve ez a konstelláció adás-elfogadási disszonanciát vet fel. Arra kell itt gondolnunk, hogy szeretet-igényünket nem biztos, hogy ki tudják elégíteni a környezetünkben élő emberek.
Vágólapra másolva!

Ugyanez fordítva is igaz, talán több odafigyelést várnak el tőlünk, mint amit mi nyújtani tudunk jelen állapotunkban. Nagylelkűek és adakozók kívánunk lenni embertársaink irányába, de ha ezt ki akarják kényszeríteni belőlünk, mereven ellenállunk. Kis toleranciával, odafordulással talán megelőzhetjük a nagyobb vitákat.

Ez a bolygóállás vizesedési problémákat idézhet elő a szervezetben. Akinek erre hajlama van, előzze meg a bajt egy kiadós csalántea-kúrával. Azok is rosszabbul fogják magukat érezni, akiknek krónikus hólyaghurutjuk van, vagy felfázásra hajlamosabbak. Mielőtt antibiotikumos kezelésbe kezdenénk, próbálkozzunk meg azzal a megoldással, hogy napi 3-4 liter folyadékkal kimossuk szervezetünkből a kórokozókat. A kakukkfűnek remek antibiotikus hatása van, így a gyógyszerszedés előtt érdemes ebből teát fogyasztani, így talán természetes úton is kezelhetjük a bajt.

A Hold a Bak csillagjegyben tartózkodik. Reggel nehezen ébredünk, minden lassabban megy, szánjunk egy kicsit több időt a készülődésre és munkába menet az utazásra. Csontjainkat, térdeinket, izületeinket óvjuk, ez a nap nem a legalkalmasabb arra, hogy erőteljes sportolásra szánjuk rá magunkat. Emellett ez a nap mindenféle bőrápolásra is nagyon alkalmas. Érdemes tehát szabadidőnkben inkább visszavonulni és bőrünk, hajunk, körmeink állapotára koncentrálni. Ilyenkor kedvező hatásúak a haj- és arcpakolások.