Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold továbbra is a Bak csillagjegyben tartózkodik. Reggel nehezen ébredünk, minden lassabban megy, szánjunk egy kicsit több időt a készülődésre és munkába menet az utazásra.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold együtt áll a Nappal, ám támadottan a Szaturnusz által. A hétköznapok során a szőnyeg alá söpört konfliktusok, problémák felszínre kerülhetnek, különösen az ellenkező neműekhez fűződő kapcsolatainkban. Ebből aztán parázs viták kerekedhetnek.

Minden kis apróságon kiakadhatunk. Figyeljünk oda, és a nehézségekkel rögtön nézzünk szembe.

Szülőként megélhetjük, hogy ellentétek vannak közöttünk a gyermek nevelését illetően. Mást gondol az anya és mást az apa. A mai napon a szempontjaink nem találkoznak egymással. Egy dolgot tartsunk szem előtt szülőként: mindegy, hogy apaként vagy anyaként milyen elveket vallunk, egy dolog a fontos: a gyermek érdekei, az ő boldogsága és jóléte. Személyes, szülőként megélt konfliktusainknak nem lehet a szenvedő alanya!

Csontjainkat, térdeinket, izületeinket óvjuk, ez a nap nem a legalkalmasabb arra, hogy erőteljes sportolásra szánjuk rá magunkat. Emellett ez a nap mindenféle bőrápolásra is nagyon alkalmas. Érdemes tehát szabadidőnkben inkább visszavonulni és bőrünk, hajunk, körmeink állapotára koncentrálni. Ilyenkor kedvező hatásúak a haj- és arcpakolások.