Problémáim vannak az elvált férjemmel

Vágólapra másolva!
Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.
Vágólapra másolva!

Tisztelt Szendi Gábor!

2000-ben született egy közös gyermekünk a volt férjemmel, majd a kapcsolatunk megromlott, szinte állandóan egyedül voltam a gyermekkel. Hiába próbáltam a felmerülő problémákat megoldani, az ő részéről ez nem ment, csak ideig-óráig. Sőt volt olyan probléma, aminek még a megbeszélése elől is elzárkózott, nemhogy a megoldásán gondolkozott volna.

Miután 2003-ban elköltöztünk tőle, néhány hónapig minden pénteken én vittem ki a kislányt az apjához, mert az apjával nem akart elmenni, sírt, hogy ő nem megy. Volt olyan, hogy elvitte a kislányt, és félútról fordultak vissza, mert a kislány annyira zokogott. Ilyenkor én este kivittem, megfürdettem, lefektettem a kislányt, és megvártam, míg elalszik, utána jöttem haza.
Amikor zajlott a gyermekelhelyezés, egyszer már kértem az apukától, hogy talán nem kellene a gyermeket minden futó kapcsolatába bevonni, amire a gyermek jelenlétében az én lakásomon az volt a válasz: "Ne szóljak bele, mert különben agyonüt!". Másnap délelőtt a kislány játék közben el kezdett kiabálni a húgára: "Úgy agyonütlek ezzel a gyurmával!". Mikor ezt elmondtam az apukának, azt felelte, hogy hülyeségeket beszélek, és kinevetett.

Forrás: [origo]


Most van egy legújabb kapcsolata október közepe óta, amiből még nem is tudja, mi lesz, mert "csak úgy elvannak". A kislányom első találkozása az új barátnővel és annak két gyermekével: állatkertbe mentek, de úgy, hogy reggel mondta az apja a gyermeknek, mennek állatkertbe. Majd induláskor közölte, hogy nem ketten mennek. Ez után a hétvége után, mikor hazajött a kislány, nagyon szűkszavú és ingerült volt. A máskor kis cserfes gyerek, most nem mesélt semmiről, még az állatkertről sem! Éjszaka többször is felsírt, és azt motyogta: "nem akarok menni, apa, ne menjünk a nénihez, ne menjünk oda!"
A kislány másnap annyit mondott, hogy egy szőke hajú nénivel játszott, mert apa nem volt bent vele. Szerintem a kislányt bántotta, hogy az apja nem foglalkozott vele. Szintén ennek a hétvégének a második napján pedig az apja ment maszekba dolgozni, és a kislány a mamával volt egész nap. Akkor minek akarja elvinni a gyermeket, ha nem tud vele lenni?
Sokszor ígérget a gyermeknek dolgokat, amiket nem tart be, és nekem ebből már elegem van. Mert nekem kell a gyermeknek elmagyarázni a dolgokat.

Ráadásul már ez a második kapcsolata, amikor azt mondja a barátnőre nekem, hogy, "olyan, mint te, hosszú hajú, de az a szerencséje, hogy növeszti a haját" - annak idején nekem sem engedte, hogy levágassam. És a barátnő olyan kis termetű, súlyra is annyi, mint én. Nem tud tőlem elszakadni? Egy véletlen folytán autóban láttam a mostani barátnőjét, és még a haja színe is olyan mint az enyém, és úgy is viseli a haját, mint régebben én. Nem lehet, hogy az apukának valamiféle komplexusa van? Többször mondott olyat, is ha valamiről beszélgettünk, hogy: "jobban ismersz te engem, mint én saját magamat".

A jelenlegi párommal egyébként harmonikus kapcsolatban élünk a két gyermekünkkel. A párom a lányomat teljesen elfogadta, nagyon szereti, és úgy látom, viszont. A lányom nagyon szereti a kishúgát, és már többször mondta, hogy szeretne még egy kistestvért, de az fiú legyen. A páromat, igaz, nem apának szólítja, de ha beszélgetünk, mindig úgy beszél róla, hogy a mi apukánk.
Karácsony előtt voltunk az óvodában külön-külön fogadóórán, ahol az óvó nénik is elmondták a véleményüket, és természetesen elmondták az apukának, hogy amikor a gyermek nála van, akkor aktívan a gyermekkel legyen. Hét közben pedig ne szaladgáljon be, mert az nem jó a kislánynak. A hétvégéit pedig próbálja úgy alakítani, hogy ne rohangáljon a gyermekkel, ne rángassa ide-oda. Nekem pedig elmondták, hogy igenis próbáljak nem engedni az apuka kéréseinek. A közös fogadó óra lehetőségét az apuka elutasította, mondván, nincs rá szükség. Pedig a jelekből ítélve szerintem szükséges lett volna.

Mostanában állandóan ölelget a kislányom, az ölembe mászik, reggelente fél óráig egymást átölelve ülünk az ágyában. Olyankor mindig elmondja, hogy mennyire szeret. Persze máskor is megöleljük egymást, de úgy érzem, ez a túlzott ragaszkodás más miatt van. A múlt héten szünet után már az oviban is gondok voltak. Mert a kislány nem akart bemenni az oviba. Egyik nap haza is kellett hoznom még reggel, mert visszaöltözött zokogva, hogy ő nem marad oviban, velem akar lenni. Mit tegyek?

Szeretném Öntől megkérdezni, mi a véleménye erről az egész kialakult helyzetről. Mit tegyek? A volt férjem miért nem képes belátni, hogy a gyermeknek nem huzavonára van szüksége? Illetve Ön szerint nincs a volt férjemnek valamilyen komplexusa velem kapcsolatban? A kislányban milyen érzéseket válthat ki ez a helyzet? Mi játszódhat le benne? Hogyan tudnék neki segíteni? Én nem szeretném, ha ez a későbbiekben valamilyen hátrányos következménnyel járna a gyermekem életében.

Köszönettel.