Az ész a fontos, meg a haj

Vágólapra másolva!
Megjelenésünk meghatározó eleme a haj. Lehetünk bármilyen gondosan kisminkelve, öltözzünk bár a legújabb divat szerint, ha hajunk gondozatlan, fürtjeink rendezetlenek, az összhatás csúfos kudarc. Hajunk állapotára, tisztaságára éppúgy figyelnünk kell, mint testünk ápoltságára, fittségére, mert gondozása kevesebb problémával jár, mint hiánya.
Vágólapra másolva!

Ne csak a tavasz érkeztekor törődjünk hajunkkal, hiszen aki városban él (sőt nagyvárosban), annak mindig számolnia kell a szennyezett levegővel, a szmoggal, a porral, az időjárással, a rohanó élettel és a rendszertelen táplálkozás ártalmaival. A stressz, a sokféle - esetleg nem hozzáértően készített vagy nem jó minőségű - hajfesték is sok kárt okozhat. Érdemes tehát egész évben testünk mellett hajunkat is gondosan ápolni, hiszen ezzel nem csak szépségét, hanem egészségét is megőrizhetjük. Ki ne ismerné azt az érzést, amikor egy kellemes hajmosás, fejmasszázs után szinte újjászületünk, új energiával és életerővel töltődünk fel.

Forrás: [origo]

Amikor még nő

A szőrszál (haj) hámból és kötőszövetből álló, henger alakú, bonyolult képletben, a szőrtüszőben foglal helyet. A szőrszálak a szőrtüsző legalsó, oszló, úgynevezett mátrix-sejtjeiből termelődnek, folyamatos oszlásuk és elszarusodásuk a szőrszál növekedése. Ha a mátrix elpusztul, szőrszál nem termelődik.

A hajváltás 3 ciklusból áll: növekedési, átmeneti és nyugalmi fázisból. Állatokon a növekedési és nyugalmi fázis az egész szőrzetet érinti, rendszerint évszakonként célszerűen váltakozik (ősszel-télen vastag, meleg bunda nő, ezt tavasszal vékonyabb nyári bunda váltja fel). Ezzel szemben az emberen a növekedő és a nyugalomban levő szőrtüszők egymás mellett vannak. (Hajunk tehát folyamatosan cserélődik, de hasonlóan az állatokéhoz: tavasszal és ősszel intenzívebb változások zajlanak). A hajas fejbőrön megközelítőleg 2-6 évig tart egy hajszál növekedése. A nyugalmi fázis tartamát nem ismerjük pontosan, valószínűleg néhány hónap. A hajas fejbőrben levő körülbelül 100 000 tüszőből egészséges emberen 5-10 százalék van nyugalomban. Így tehát mintegy napi 100 hajszál kihullása még normális. Ha a ciklus rövidebb, a betegek hajhullásról panaszkodnak.